Adventben is futnak

2015. december 15. 15:28 | behir.hu

Negyedik alkalommal rendezték meg Békéscsabán az adventi futást, amelynek helyszíne ezúttal is az Árpád fürdő és környéke volt. A megmérettetésen több távra nevezhettek a sportolni vágyók, akikhez akár a legfiatalabbak is csatlakozhattak.

Az Árpád fürdő aulájában gyülekeztek a futók, akik a verseny kezdése előtt itt érvényesíthették nevezésüket, itt vehették fel a rajtszámukat és még felmelegedhettek egy kicsit, mielőtt nekivágtak volna a távnak. Az indulók között volt, aki hosszú évek óta űzi ezt a sportot, de akadt olyan is, aki nemrég szeretett bele a futásba.

- Nagyon régóta futok, közel 20 éve, szerintem az eddig legjobb sportág, karban tartja a szellemet, a lelket, a testünket, úgyhogy én nagyon szeretem - fogalmazott Lestyán Éva. Egy másik versenyző, Oláh Péter két éve, szabadidős elfoglaltságként kezdte, azóta rendszeresen fut, elmondása szerint kiválóan alkalmas a futás arra, hogy fejben helyre tegye a dolgait.

Az adventi futást 2012-ben rendezték meg először, azóta a szervezők minden évben lehetőséget biztosítanak az ünnepek előtt a futásra.

- Ez volt az első Békéscsabán szervezett maratoni, félmaratoni futóverseny. Ez egy olyan kezdeményezés volt, ami arra szolgált, hogy a helyi futóéletet egy kicsit felpezsdítsük és nagyon kedvező körülmények mellett tudjunk a futóknak egy olyan lehetőséget biztosítani, ahol együtt lehetnek, együtt eltölthetik a napot és megmérettethetik magukat – idézte fel a kezdeteket Bunzel Lívia ötletgazda.

A kezdeményezéshez gyerekfutás is kapcsolódott. A szervezők célja, hogy a fiatalabb korosztály is megismerje a mozgás örömét. A nevezők ezúttal is több táv közül választhattak, hiszen volt 4,6 és 10 kilométeres verseny, a legkitartóbbak pedig a maratoni távon bizonyíthattak.

Kovács Dávid
 

FEL