Adták és kapták a csípős pofonokat Békéscsabán

2017. július 22. 16:01 | Mikóczy Erika

Csabai Csípős Pofonpartyt rendeztek szombaton, Békéscsabán, amelyre az ország számos pontjáról, sőt még a határon túlról is érkeztek ökölvívók.

Békés megyét a veresenyen három egyesület képviselte: a Békési Torna Egylet, a gyulai GYSE és a Nagyszövetség Boksz Club.

A gála díszvendége, Gedó György békéscsabai kötődésű ökölvívó olimpiai bajnok elmondta: a rendezvény célja részben az, hogy megtalálják a fiatal tehetségeket, megtalálják azokat, akik a magyar ökölvívósport jövőjét jelenthetik. Kiemelte, hogy a boksz és az ökölvívás között nagy különbség van. Mint mondta, ő többekkel együtt azon dolgozik, hogy megpróbálják segíteni ezt a szép sportágat.

 

 

– Minden egyes kis eredmény előrelépést jelent. Jó érzés, hogy ma is vannak olyan gyerekek, akik szívesen foglalkoznak az ökölvívással, és igyekeznek megtanulni mindent, ami ehhez tartozik. Más ez a sport, mint sok más küzdősport, mi például felemeljük a földről az ellenfelet, ha elesik. Ez mindig valahol egy úri sport volt – fogalmazott Gedó György, hozzátéve, hogy olyan nagy nevek, olyan bajnokok dolgoznak ma az ökölvívás előrelépéséért, mint például Erdei Zsolt vagy Balzsay Károly.

Gedó György, az egykori bajnok – akinek közel hatszáz mérkőzése volt, abból csak tízet vesztett el és négy olimpián is képviselte hazánkat – bízik benne, hogy a magyar ökölvívás ismét méltó lesz régi hírnevéhez.

A Nagyszövetség Boksz Sportegyesület első alkalommal rendezett hivatalos amatőr ökölvívó mérkőzéseket az egyesület edzőtermében, Békéscsabán, a Kossuth tér 8. szám alatt. A fiúk mellett a lányok is osztották a pofonokat a gálán, a versenyeket mindkét nem esetében serdülő, junior, ifjúsági és elit korcsoportokban rendezték meg. A szakemberek szerint nívós volt a verseny, ahol a sportolók között talán ott voltak a jövő nagy bajnokai is.

 

További programok »

FEL