A tízezrediket köszöntötték, az ötvenezredikre készülnek

2016. május 13. 15:29 | Laczkó Viktória

A tízezredik látogatót fogadta a Gyulai Almásy-kastély. A látogatók számát tekintve már most sikertörténet a márciusban átadott látogatóközpont. A jelenlegi érdeklődés mellett a kastély önfenntartása is biztosítható lesz – hangzott el.

A tízezredik látogatónak járó ajándékcsomagot adta át a Gyálról érkező nyerteseknek, dr. Görgényi Ernő Gyula polgármestere. A kastélyt a nyitás óta folyamatosan nagy érdeklődés övezi, mindezt az is jól mutatja, hogy alig több mint másfél hónap alatt elértek a tízezredik látogatót.  Vadon Roland elmondta, turistaként érkezett Gyulára, és máskor is szívesen visszatérne a városba.

A kastély ügyvezetője elmondta a létesítmény kiegészíti a gyulai várhoz érkező turisták programjait és egyben meghosszabbítja az itt tartózkodásuk idejét is. Elsősorban belföldi vendégek érkeznek a fürdőváros legújabb turisztikai látványosságához.

– Általában azt mondják a látogatók, hogy különleges, egyedülálló a kiállítás, sőt van olyan látogató, aki ilyen színvonalú kiállítással nem találkozott – mondta Dombi Ildikó, akinek külön öröm, hogy sok látogató vissza szeretne térni a kastélyba, nem elégszik meg azzal, hogy egyszer végignézte.

S van is miért visszatérni. A nyári időszakra például kiegészítő programokkal készülnek, például június 2. hétvégéjén emlékeznek meg az első magyar kastélyban előadott színjáték 270. évfordulójára.

– A nagy érdeklődésből látszik, hogy a kastély önfenntartó lesz – mondta dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. – Azt is fel lehet mérni, hogy a város életében milyen jelentős szerepet fog betölteni és a város gazdasági alapjainak egyikét biztosító turizmus tekintetében is milyen fontos szerepe lesz, hiszen vonzza a vendégeket, vonzza a látogató embereket.

A városvezetője elmondta azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az 50 ezredik látogató is átlépi a kastély küszöbét az idén.

FEL