A téglagyár története képekben

2016. január 22. 08:51 | behir.hu

,,A téglagyár története képekben” címmel nyílt fotókiállítás a jaminai fiókkönyvtárban. A kiállított nagy fotográfiák mellett fényképalbumot is átlapozhatnak a látogatók. Az életképeken könnyen lehet, hogy felfedezhetik magukat vagy az ismerőseiket, rokonaikat.

A kiállítás megálmodója Kuti Sándor, aki egykoron karbantartóként, a bánya üzemvezetőjeként is dolgozott a Suk-Bohn téglagyárban.

Egykor kétezernél is többen dolgoztak a téglagyárban, amely Békéscsaba egyik védjegye volt az 1900-as évektől az 1980-as évekig, ekkor zárták be az üzemet. A gyár nagyságát jelzi, hogy 1910-ben 3 millió téglát és 8-10 millió cserepet gyártott. A téglagyári kiállítás múltidéző, az idősebbekben munkahelyi emlékeket hozhat elő, a fiatalabbaknak pedig bemutatja azt is, milyen meghatározó szerepet játszott ez a téglagyár a város, a régió életében és fejlődésében. Kuti Sándor szívügyének tekinti az emlékek megőrzését.

Amikor a téglagyár megszűnt, eltűntek a tárgyi emlékek. A Suk-Bohn Téglagyár Emlékei Egyesület tagjai úgy döntöttek, hogy a még fennmaradó emlékeket megpróbálják megmenteni, akár tárgyi emlék, akár fénykép formájában. A jaminai könyvtárban látható tárlat az egyesület második kiállítása.

 

FEL