A Taekwon-do-t ünnepelték Mezőhegyesen

2015. november 23. 13:10 | Varga Diána

Mezőhegyesen a helyi Művelődési központban rendezték meg a Fuji-Mae Kupa nyílt nemzetközi ITF taekwon-do versenyt, amelyen 31 klub 225 nevezője  küzdött egész nap a három küzdőtéren. A verseny nyílt volt, tehát más harcművész irányzatok képviselői is indulhattak. Több kick-boksz klub is indította versenyzőit, MMA-sok is csatasorba léptek, a délutáni töréstechnikai versenyen pedig a kyokushin karatésok is megmutatták, mit tudnak.

A verseny jelentőségét jól mutatta, hogy személyesen a magyar taekwon-do megalapítója, Harmat László VIII. DAN Nagymester is részt vett a versenyen, illetve meg is nyitotta azt. Jelen volt Máté Zoltán VI.DAN alelnök és Shihan Gregor László VI.DAN, a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke is. Minden korosztály összemérhette a tudását. Light-contact, hard –contact és erőtörés kategóriákban lehetett versenyezni.

Szurkolókból sem volt hiány, a csarnok harsány biztatástól visszhangzott. A rendezők mindent megtettek azért, hogy a rendezvény sikeres legyen, és ez nem is maradt eredmény nélkül. Békés megyében nem példa nélküli, hogy két, baráti viszonyban lévő klub fog össze azért, hogy versenyt rendezzen: ezúttal a Mráz Tamás mester vezette helyi Platán SE és a Tamás József mester vezette magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub egyesítette erejét.

A megnyitó ünnepségen Mitykó Zsolt mezőhegyesi polgármester felidézte azokat az időket, amikor ő is a helyi Platán taekwon-do klub edzéseit látogatta. Elmondta, hogy sokat tanult, s értékelte a Mezőhegyesen tartandó taekwon-do versenyért tett erőfeszítéseket, mely szép számú résztvevővel gazdagította az eseményt. A polgármester hozzátette: életében mindig segítette, amit itt tanult. Sódarné Varga Gyöngyi, Magyarbánhegyes polgármestere pedig a taekwon-do tanításait idézte, amelyek a győzelmeken kívül is fontos nevelő tényezőt jelentenek.

A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség elnöke, a taekwon-do magyarországi megalapítója, Harmat László nagymester is köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy Mezőhegyes immár hatodik alkalommal ad otthont országos ill.nemzetközi taekwon-do versenynek, gazdagítva a délkeleti régió amúgy is gazdag taekwon-dos életét.

A mérkőzéseket a keménység, a remek hangulat jellemezte. A bírói kar jól és korrektül végezte a feladatát, s tartani tudták a szervezők a kötött időrendet is. Látványos technikák, és nagy adok-kapok egyaránt jelen voltak minden korosztály küzdelmében. Nagy várakozás előzte meg a hard-contact küzdelmeit, amiben zömében papírforma eredmények születtek. Könnyűsúlyban a várakozásoknak megfelelően Pataki Krisztián győzött agresszív küzdelmével. Nehézsúlyban jól sikerült a hosszú, sérülés miatti kihagyás után küzdő füzesgyarmati junior világbajnok, Vida Balázs visszatérése, aki fölényesen nyert. A töréstechnikai versenyt  a várakozásoknak megfelelően a battonyai Rádai Imre nyerte, a második helyen az orosházi kyokushin karatés ifj. Zsiga Zsolt előtt. 

A Fuji Mae Kupa jó hangulatban ért véget. Békés megye továbbra is az ITF taekwon-do fellegvárának számít , és egy hónapon belül már a harmadik színvonalas versenynek adott otthont. 

Forrás: egyesület

FEL