A százezredik ügyfelet köszöntötték a Gyulai Kormányablakban

2017. december 21. 13:08 | Kovács Dávid

Csütörtökön köszöntötték a Gyulai Kormányablak százezredik ügyfelét, akit a térség országgyűlési képviselője fogadott a Petőfi téri hivatalban. Dr. Kovács József kiemelte, a közigazgatás átalakításával az volt a kormány célja, hogy egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést biztosítson az állampolgároknak.

Pribék Jánosné szerdán délelőtt azért érkezett a kormányablakba, hogy kezdeményezze az ügyfélkapus regisztrációját. A gyulai hölgynek eddig csak jó tapasztalatai voltak, amikor itt intézte az ügyeit. A kormányablak százezredik ügyfelét egy kis meglepetéssel fogadták.

A gyulai kormányablak első évében heti mintegy 500 ügyet intéztek az állampolgárok, míg ebben az évben már folyamatosan ezer fölött alakul ez a szám. A hivatal munkatársai folyamatosan azon dolgoznak, hogy az ügyfelek elégedetten távozzanak.

- Amikor megkezdte működését a kormányablakunk 2015 február elsején, akkor mintegy 300 ügykör volt intézhető kormányablakunknál. Ma, amikor a 100 ezredik ügyfél érkezett, akkor már több mint 1500 ügykörben fordulhatnak az ügyfelek a hivatalunkhoz – szögezte le dr. Gulyás Imre, a Gyulai Járási Hivatal vezetője.

A kormányablakok létrehozásával és a folyamatosan bővülő feladatkörrel az volt a kormány célja, hogy egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést biztosítsanak mindenkinek.

- Gyulán a kormányablakkal szemben van a földhivatal, tehát egy szűk földrajzi területen sokféle ügyet el lehet intézni. Véleményem szerint jól sikerült a közigazgatás átalakítása és jövő év elején ez a tevékenység egy adóablakkal is kiegészül majd – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője, dr. Kovács József.

A tervek szerint 2018 végéig összesen 91 kormányablakban nyílik adóügyi ügyfélszolgálat országszerte.

 

 

 

További programok »

FEL