A Soros-tervvel kapcsolatos állásfoglalásról is döntöttek a megyegyűlésen

2018. január 20. 15:55 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatban foglalat állást a Soros-terv és a bevándorlást szervező Soros-szervezetekkel szemeben. A testület csütörtöki rendkívüli ülésén arról döntött, hogy ezzel az önkormányzati határozattal csatlakozik ahhoz a polgármesteri összefogáshoz, amely január 12-én intézett felhívást a magyar települések önkormányzataihoz.

– Akik Magyarországra akartak jönni az elmúlt ezer évben legális úton, mindig be tudtak jönni és közöttünk tudtak élni - mondta Mucsi András, aki arról beszélt, hogy véleménye szerint meg kell különböztetni illegális migránsokat és menekülteket.

A grémium az első napirendi pontban tárgyalta a Soros-tervvel kapcsolatos előterjesztést. A legtöbb képviselőnek az volt a véleménye, hogy a brüsszeli migráns kvóta veszélyezteti hazánk biztonságát. A Demokratikus Koalíció képviselője más véleményen volt.

– Ez a fajta kommunikáció csak arról szól, hogy a megyegyűlés tizenvalahány embere dönt valami olyanról, aminek nincs megfogható alapja. Nekünk nincs településünk, ahova betörne a migráns áradat. Békés megyében még egyetlen egy migránssal sem találkoztam - emelte ki  Árgyelán György, a Demokratikus Koalíció megyei önkormányzati képviselője.

A megyei közgyűlés rendkívüli ülésén Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke előterjesztésben kérte, hogy a testület foglaljon állást a Soros tervvel kapcsolatosan.

– A magunk részéről az gondoljuk, szükséges volt csatlakozni, ahhoz a felhíváshoz, amit a megyei jogú városok szövetségének az elnöke tett közzé. Szerettük volna ezúton is kérni azokat a szervezeteket, illetve azokat az önkormányzatokat, amelyek ilyen megkeresést kapnak, hogy akadályozzák meg a magukat civilnek hazudó politikai erőknek, hogy migrációt szervező irodát nyithassanak - hangsúlyozta Zalai Mihály.

Az előterjesztést 13 igen és egy nem szavazattal elfogadta a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése.

 

 

További programok »

FEL