A soron kívüli ülést értékelte a Fidesz-frakció

2017. november 17. 14:53 | Papp Ádám Sándor

Csütörtökön soron kívüli közgyűlést tartottak. A képviselők három napirendi pontot, többek között a Modern Városok Program projektelemeiről tanácskoztak. Péntek reggel a Fidesz-frakció értékelte az előző napi ülést.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, november 16-án soron kívüli ülést tartott a békéscsabai képviselő-testület. Erről szóló összefoglalónkat ide kattintva olvashatja el.

 

Útépítés, keretmegállapodással 

 

Az első napirendi pontról dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetője számolt be. A cégvezető elmondta, hogy még 2016 év végén döntött a közgyűlés arról, hogy elsősorban a mélyépítési, illetve a térfelszíni munkák elvégzésére, kerékpárút építésre, járdák építésére, valamint közművek kiépítésére egy rugalmas, gyors, hatékony közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni, amelyre a keret-megállapodás nyújt segítséget.

Ez a megállapodás két szakaszból áll: az elsőben egy uniós nyílt közbeszerzési eljárásban volt lehetőségük a gazdasági szereplőknek az Európai Unió teljes területéről jelentkezni. Dr. Sódar Anita hangsúlyozta, hogy szakmailag ez a nyílt közbeszerzési eljárás biztosította a legszélesebb versenyt. Öt gazdasági szereplő jelentkezett, a közgyűlés ebből néggyel kívánta megkötni ezt a keretmegállapodást.

A cégvezető leszögezte: a második szakaszban már a konkrét munkákra írja ki a közbeszerzési eljárást az önkormányzat, akkor már a közbeszerzési törvényben meghatározott nagyon szigorú és sokszor hosszú határidőket nem kell betartani, csupán határidőt kell biztosítani a gazdasági szereplőknek arra, hogy megfelelő ajánlatot tudjanak tenni. A cégvezető hozzátette: a keretmegállapodás kizárólag előnyt jelent a városnak, hiszen nemcsak gyors és rugalmas a második szakasz, de nem is korlátozza az önkormányzat mozgásterét, ugyanis nem feltétlenül kell használni ezt a megállapodást. Amennyiben nem érkezik megfelelő ajánlati ár a gazdasági szereplőktől, akkor eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást az önkormányzat.

 

Energiatakarékosság kilátásban

 

Az úgynevezett okos város koncepció, az okos közvilágítás kialakítása, a geotermikus erőforrások kihasználása, az intelligens közlekedésvezérlési rendszer létrehozásával kapcsolatban Tímár Ella képviselő adott tájékoztatást.

– A jövőben Békéscsabán az energiafelhasználás csökkentése lesz a cél, a megújuló energiaforrások használata válik prioritássá hiszen a felépített vagy felújított épületek üzemeltetésére a város a "Smart grid" rendszert használhatja majd – fogalmazott a képviselő, aki kitért arra is, hogy ezzel a rendszerrel Békéscsaba képes lesz például elraktározni a megújuló energiaforrásokkal előállított áramot (nap, termálvíz, stb. - a szerk.)

Tímár Ella arról is beszélt, hogy az Árpád-fürdő esetében geotermikus hővel fűtenék az épületeket, valamint a termálvíz megfelelő hőfokát is így tart​ják meg. Hozzátette: hasonló megoldás a cél az új “sportuszoda” illetve új sportcsarnok esetében is, erről azonban a későbbiekben tájékoztatnak majd.

– A közvilágítással kapcsolatos tervek a környezetvédelmet szolgálják majd – hívta fel a figyelmet Tímár Ella, aki kitért az "okos város" koncepcióra is. – Az elektromos buszok, töltőállomások mintegy 8 milliárd forintot tesznek ki a több, mint 18 milliárdos keretből, amelyért mindenképpen​ köszönet illeti Magyarország Kormányát– emelte ki a képviselő. Hozzátette: a tömegközlekedés szén-dioxid, valamint szén-monoxid kibocsájtásának csökkentését célozza ez a nagy volumenű beruházást.

– Amennyiben az elektromos buszok működtetését támogatja a kormány, a város mind anyagilag, mind környezetvédelmi szempontból sokkal jobban jár a helyi tömegközlekedés tekintetében – hangsúlyozta Hanó Miklós alpolgármester. Kitért arra is, hogy jelenleg éves szinten 180 millió forintot fizet a város a DAKK Zrt.-nek, ezt az összeget az elektromos buszok bevezetésével szeretné jelentősen mérsékelni a város vezetése​.

 

 

 

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL