A sikeres jövő érdekében működik együtt az iparkamara és a kormányhivatal

Idei utolsó elnökségi ülését tartotta a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az eseményen beszámoltak a szervezet különböző munkabizottságai és tagozatai az éves munkájukról. A kormányhivatal főigazgatója a foglalkozást elősegítő támogatásokról tartott tájékoztatót.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi ülésén a Békés Megyei Kormányhivatal képviselői is részt vettek, ugyanis idén már közös cselekvési tervet készítettek a foglalkoztatás elősegítésére. A két szervezet jövőre is együttműködik majd.

– Fontos a külső kontroll. A kereskedelmi és iparkamarával ez év májusában kötöttük meg az együttműködési megállapodásunkat, és cselekvési tervet is készítettünk. A külső kontroll pedig abban nyilvánul meg, hogy például a foglalkoztatási vonalon kellenek számunkra azok a visszajelzések, információk, amelyek a kamara birtokában vannak. Itt akár a képzésigényre, akár a hiányszakmákra kell gondolni, de meghatározóak lehetnek a jövő szempontjából is – hangsúlyozta dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

Dr. Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, hogy nagyon fontos a két szervezet együttműködése. Hozzátette: erre azért van szükség, mert a céljuk, hogy a gazdaság minél erősebb legyen a megyében.

– Nagyon sokat javult a foglakoztatás helyzete Békés megyében, de változó a vállalkozók helyzete, akik foglalkoztatják a munkaerőt. Az a célunk, hogy minél erősebb legyen a Békés megyei gazdaság, minél több szakember legyen. Az is fontos, hogy egy vállalkozó könnyebben tudjon foglalkoztatni, ezzel is biztosítva a gazdasági növekedés alapjait – mondta el dr. Orosz Tivadar.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatának ugyancsak dr. Orosz Tivadar az elnöke. A szervezeti egység működéséről szóló beszámolóban a tagozat elnöke hangsúlyozta: a munkacsoport nagyon sokat tud segíteni olyankor, amikor egy-egy vállalkozó a román export-importtal, vagy cégalapítással kapcsolatosan érdeklődik.

 

 

 

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,