A negyvenkettedik széken ülő nő - ősbemutató a Jókai Színházban

2016. október 31. 10:27 | behir.hu

November 11-én lesz az ősbemutatója a Békéscsabai Jókai Színházban, Tallér Edina A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámájának, Tarsoly Krisztinával a címszerepben. Az előadással kapcsolatban pénteken délután sajtótájékoztatót tartottak a Művész Kávéházban.

Seregi Zoltán igazgató elmondta, hogy két monodráma is színre kerül ebben az évadban a teátrumban, de mindkettőben férfi színészek kapnak szerepet. Örömét fejezte ki azonban, amiért Tallér Edina drámája végre színésznőnek kínál lehetőséget. A színidirektor azt is megemlítette érdekességként, hogy Gerner Csaba és Tarsoly Krisztina is a Jókai Színház Színitanházában tanulták a színész mesterséget.

A darab rendezője Gerner Csaba elárulta, hogy  A negyvenkettedik széken ülő nő mai történet. Maga a kötet is csak pár hónapja került a könyvpiacra a Kalligram Kiadó gondozásában. Azokról szól, akiket mindenáron fel akar címkézni a társadalom, s azokról, akik mindenáron meg akarják szerezni ezeket a címkéket. Legyél szép, jó, kedves, okos, erős, vidám, hibátlan, sikeres! Hogyan tud ezeknek az elvárásoknak megfelelni napjainkban egy nagyvárosi huszonéves lány? Milyen energiák, vágyak, érzések, hiedelmek mozgatják, honnan indul és hová jut? És mi, többiek, mit veszünk észre mindebből? A  monodráma számtalan kérdést vet fel, felkavaró és provokatív.

 

Nem titok, Gerner Csaba és Tallér Edina egy párt alkotnak, így adódott a kérdés, nem lesz-e cívódás a közös munka során. A rendező mindenkit megnyugtatott, hogy korábban sem volt ebből gond, remekül tudnak együtt dolgozni. Azt is megemlítette, hogy már most két fesztiválmeghívása van a monodrámának, és reményei szerint legalább olyan sikere lesz, mint az előző közös alkotásuknak. És, hogy honnan a cím? Gerner Csaba ezt a rejtélyt is feloldotta: az irodaházban, ahol a főszereplőnő és még negyvennégy munkatársa dolgozik, ő éppen a 42. széken ül.

 

TALLÉR EDINA, magyar író, drámaíró, újságíró

1992-től újságíróként dolgozik. Felelős szerkesztő, majd főszerkesztő volt a Halasi Hét című hetilapnál (Kiskunhalas, 1992–1994), a Csabai Kábeltelevíziónál (Békéscsaba, 1996–1998), és a Duna TV észak-magyarországi tudósítója volt (1996–2002). Jelenleg Budapesten él, az Újpesti Közéleti Televízió és az Újpesti Napló főszerkesztője. Alapító tagja a VOLT Irodalmi Sátornak. Két gyermek édesanyja.

A negyvenkettedik széken ülő nő című drámakötetete a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg, 2016-ban. A kötet három új drámája megőrzi Tallér Edina prózai munkáinak nyelvi sokféleségét és öniróniáját, de itt jobban érvényesülnek a beszélt nyelv különféle regiszterei, tempóváltásai és a szereplők bonyolultabb viszonyrendszerei. Az Egy perccel tovább című a szerelmi holtpont és az egymást értés/nem értés drámája, míg a kötet címadó darabja a magány és vágy komikusan groteszk monológja. A Kaliforniai álom című pedig annak a kisszerűen nevetséges átverésnek a szociobörleszkje, amiben élünk.

 

FEL