A napokban kiderül ki építi az M44-es Kondoros-Tiszakürt közötti szakaszát

2016. november 12. 11:36 | Laczkó Viktória

A napokban kiderülhet, ki építi az új kétszer kétsávos M44-es gyorsforgalmi út Kondoros-Tiszakürt közötti 61,4 kilométeres szakaszát, hamarosan ugyanis lezárul a közbeszerzési eljárás. A Békéscsaba-Kondoros közötti szakasz munkálatai legkorábban jövő tavasszal, a Tiszakürt-Kecskemét közötti pedig várhatóan 2018-ban indulhat el.

A mostani kétsávos utat, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út váltja majd fel Békéscsaba és Kecskemét között.

A beruházás három szakaszban valósulhat meg – tudtuk meg Gajda Róberttől. Elsőként a középső, Kondoros-Tiszakürt közötti 61,4 kilométeres szakasz - ennek a közbeszerzése fog hamarosan lezáródni napokon belül és elindul az építkezés -, jövőre a Békéscsaba-Kondoros, majd a Tiszakürt-Kecskemét-Észak-Nagykőrös vonal, ami 31 km-t jelent. Ennek a megépítésé fog időben a legkésőbb elkezdődni.

- Abban bízok, hogy reálisan 4-5 éven belül az egész szakasz el tud készülni. Én azt gondolom, hogy az emberek már ha látják, hogy a beruházás elindult, akkor türelmesek lesznek és úgy fogják érezni, hogy ez az idő gyorsan el fog szállni. Nyilván azt látni kell, hogy Magyarország egyik legnagyobb beruházásáról beszélünk, ami most az elkövetkezendő időszakban meg fog valósulni. Itt az egész út építése több 100 milliárd forint - fogalmazott Gajda Róbert

A kormánymegbízott szerint az M44 kétszer két sávosításával felzárkózhatunk az ország szerencsésebb régiói mellé.

 

 

FEL