A mentes nem egészségesebb

2016. július 25. 08:38 | Fekete Kata

Július 20 óta nem használható a narancssárga kör jelölés az élelmiszereken, amely azt jelezte, hogy a terméket cukorbetegek is fogyaszthatják. Megszűnt az eddig megszokott gluténmentes termék jelzés is. Sokan akkor is glutén- vagy laktózmentes terméket vásárolnak, ha nem betegek. A mentes azonban nem egyenlő az egészségessel, sőt, többet árt, mint használ.

 

A valamitől mentes élelmiszer a makkegészségeseknek nem egészségesebb, csak drágább, sőt, hosszútávon károsabb. Mint az Index írta, a divat nyugatról jön: Amerikában 2014-ben a háztartások 11 százaléka vásárolt gluténmentes élelmiszereket, miközben csak a lakosság 1 százaléka gluténérzékeny.  A divatba a sztárok is bekapcsolódtak, egyebek mellett Miley Cyrus, Kim Kardashian és Gwyneth Paltrow állította azt, hogy a gluténmentestől lefogysz, szebb lesz a bőröd, és jobb a közérzeted. Pedig a jelenlegi ismerteink szerint, aki nem gluténérzékeny, annak a glutén elhagyása az élelmiszerekből semmilyen pozitív egészségi hatással nem jár – mondta el Meleg Sándor dietetikus.

 

A gluténmenteseben kevesebb a rost

Egy ételt ráadásul gluténmentessé tenni nem olyan egyszerű, mint a tejet laktózmentessé, szigorúan ellenőrzött külön gyártási folyamat kell hozzá, hogy szennyezőanyagként se kerüljön glutén a termékbe. Ennek megfelelően legalább két-háromszoros szorzót jelent egy csomag tészta, kenyér vagy liszt árában a gluténmentesség. A gluténmentes ételekben ráadásul a hagyományosokhoz képest jellemzően kevesebb a B-vitamin, a kalcium, a vas, a cink, a magnézium és a rostok. Az igazi gluténérzékenyek ezeket más forrásból pótolják, a divatgluténmentesek meg rosszabb esetben nem is tudnak róla. Jamie Oliver dietetikusát idézve: nem az a megoldás, hogy gluténmentesre cseréled a sütit, hanem az, hogy kevesebb sütit eszel.

 

Többen vesznek laktózmentes tejet, mint kellene

A laktózmentes divatnak sincs sok alapja. A laktózmentes tejben ugyanannyi a zsír, a vitamin, meg minden más összetevő, mint a simában, csak pluszban beletesznek még valamit, tehát „természetesebb”, és abból fakadóan egészségesebb sem lehet. Ha pedig nem érzékeny az ember, de mégis laktózmenteset iszik, csak annyit ér el, hogy a saját szervezete által termelt laktáz enzimet munkanélkülivé teszi és idővel kiiktatja. Ennek ellenére a divathullám él és virul hazánkban is. Az Index megkereste a legnagyobb hazai élelmiszer-áruházláncokat és gyártókat, és mindenhol megerősítették, hogy meredeken emelkedik a kereslet a mentes termékekre. A Tesco és a Spar szupermarketekben a tavalyi év hasonló időszakához képest egyaránt 25-30 százalékkal nőtt a gluténmentes ételek eladása, a Sole-Mizónál pedig az elmúlt egy évben csaknem megduplázódott a laktózmentes termékek gyártása és forgalma.

A cukorbetegeknek kell majd nagyító

A diabetikus is úgy látják, a korábban használt narancssárga kör vagy gluténmentes felirat nemcsak az egészségeseket, hanem a betegeket is megtévesztetette és ez a páciensek esetében nagy baj, ők ugyanis sokszor úgy értelmezték, akármennyit fogyaszthatnak abból a termékből. Mostantól a fogyasztóknak figyelni és számolni kell. A gyártók ezen túl az élelmiszer csomagolásán feltüntetett cukortartalommal és a többi tápanyagtartalommal (pl. szénhidráttartalommal) kapcsolatos tájékoztatást tüntetik fel. A betegnek pedig tanulniuk is kell az új jelzést. Ezért vagy vásárlás előtt kell tájékozódni az interneten vagy érdemes nagyítót vinni, ugyanis a cukorbetegség sokszor látásromlással is jár, a feliratok pedig apró betűsek.

Megszűnik a gluténmentes jelölés is

Megszűnt a gluténmentes élelmiszer jelzése is. Mostantól a  ,,gluténmentes" kijelentés csak abban az esetben használható, ha egy élelmiszer legfeljebb 20 mg/kg glutént tartalmaz. Ez a minősítés alkalmazható a természetes módon gluténmentes termékek esetében is.

A "nagyon alacsony gluténtartalmú" kijelentés csak abban az esetben használható, ha az élelmiszer legfeljebb 100 mg/kg glutént tartalmaz és a termék egy vagy több, búzából, rozsból, árpából, zabból vagy ezek keresztezett változataiból származó összetevőből áll, vagy olyan összetevőt tartalmaz, amelyet különleges eljárással úgy állítottak elő, hogy a gluténtartalmat csökkentsék.

Az élelmiszerrel kapcsolatos tájékoztatást kísérheti a "gluténérzékenyek is fogyaszthatják" vagy "coeliakiában szenvedők is fogyaszthatják" kijelentések.

Amennyiben az élelmiszert kifejezetten úgy gyártották, hogy az élelmiszer glutént tartalmazó összetevőjének gluténtartalmát csökkentették, vagy a glutént tartalmazó összetevőt más, természetes módon gluténmentes összetevővel helyettesítették, akkor a címkén a "kifejezetten gluténérzékenyek számára készült" vagy "kifejezetten coeliakiában szenvedők számára készült" kijelentések is feltüntethetők.

További programok »

FEL