A májat nem szívlelik a gyerekek

2016. június 21. 14:30 | Fekete Kata

Jóízűen fogyasztották a mai ebédet a középiskolások a békéscsabai Iskolacentrum Központi Konyhájának ebédlőjében. Most már azt is lehet tudni, hogy mit szeretnek és mit nem a fiatalok. Az önkormányzat ugyanis kérdőívek segítségével mérte fel, hogy mennyire elégedettek a gyerekek és szüleik a Gyermekélelmezési Intézmény által készített ételekkel. A törvény mellett az ezer visszaérkezett választ figyelembe véve alakítják a jövőben a menüsort.

- Minél idősebbek a gyermekek, annál inkább válogatósabbak. Viszont az jó, hogy minden korosztály nyitott az új ételek befogadására – mondta Szarvas Péter. Békéscsaba polgármestere szerint az átlagos véleményben semmilyen elmarasztalás vagy túldicsérés nem szerepelt. Ha osztályoznák, jó érdemjegyet kapna a konyha.

Az is látszódott, hogy mindegyik korosztálynál azonosak a kedvelt ételek. Ezek közé a rántott hús, a bolognai spagetti, a túrós csusza, a gyümölcs- és paradicsomleves tartozik. A kedvencek lajtstroma valószínűleg évek óta nem változik, de a szakmai előírások, követelmények igen. Ezeknek a konyhák korszerűsítésével lehetne megfelelni, ahhoz viszont pénz kellene. Mindenesetre 2020-ig a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény mind a négy konyháját szeretnék felújítani – mondta el Bíró Csaba. Az önkormányzati képviselő szerint a korszerűsítéshez hozzátartozik az is, hogy olyan sütőket is vásároljanak, amiben megfelelően lehetne párolni és olyan szállítóeszközöket, amelyekben a 35-40 perc alatt, amíg a konyháról az óvodába, iskolába, szociális intézménybe érkezik az étel, nem hűl ki.

A Mintamenza program az indulása óta kapott hideget és meleget egyaránt. Dávidné Tóth Edit, a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény igazgatója elmondta, a visszaküldött kérdőívekből az is kiderült, hogy a legkisebbek vették a legjobban a reformételeket, talán azért, mert ők kezdettől fogva ezt ismerik. Az általános iskolai korosztály is elfogadó, a középiskolások azonban nehezebben váltottak a megszokott ízekről az újakra. Pedig a konyhán megpróbálnak nemcsak egészségesen, hanem a fiatalok szája íze szerint főzni. Egyelőre a halételek és a kelbimbó az, amit egyik korosztály sem sorol a kedvencei közé. A máj sem favorit, ezért ezt amennyire lehet, kivették az étlapról. Prohászka Béla, olimpiai bajnok mesterszakács, a mintamenza program szülőatyja nem türelmetlen, mint mondta, ahhoz, hogy valakinek ízlésvilágát megváltoztassák, egy generációnak kell felnőni. Mint mondta, az alapanyagok is rengeteget változtak: 15-20 évvel ezelőtt egy féle fejes saláta létezett, most legalább a boltokban is 15-20 féle saláta van. Akkor a szezonalitást nagyon nem tudták követni a konyhán. Most viszont ezt veszik elsősorban figyelembe. Amikor a brokkolinak van szezonja, brokkolit főznek, ha a spárgának, akkor spárgát. Hosszútávon az a cél, hogy a közétkeztetésben evők is legalább két menüből választhassanak.

FEL