A legjobb úton halad a DIOO

2016. december 19. 16:45 | behir.hu

Az innovációkat mindig a tapasztalatok teszik hitelessé, viszik előre. A DIOO pedig elért már egy olyan „életszakaszt”, amikor megbízható következtetéseket lehet levonni a szakmai véleményekből, gondolatokból.

A békéscsabai Lencsési Óvodában 2016 tavaszától kezdtek el ismerkedni a Digitális OkosJáték Óvodásoknak elnevezésű képességfejlesztővel az óvodapedagógusok és a gyerekek. A három hónapos tesztidőszak során olyan fejlődés volt tapasztalható az óvodásokon, hogy a fenntartó minden intézménybe szükségesnek tartotta az eszköz telepítését, így már az egész városban a DIOO segítségével játszik és tanul a legifjabb generáció.

Az óvoda pedagógusai, mielőtt átadták gyermekeik kezébe, teljes körűen feltérképezték, megismerték az eszközt. „Az óvodapedagógusok az éves/féléves nevelési tervet, a tematikus terveket és a foglalkozásterveket úgy állították össze, hogy a DIOO már része az egyes fejlesztő foglalkozásoknak” – írja beszámolójában az intézmény vezetője, Dr. Erdeiné Gergely Emőke. „A hagyományos értékek megőrzése mellett, a klasszikus óvodapedagógiai módszerek megtartásával, a pedagógusok tervező munkája során minőségi fejlődést vettünk észre.  A DIOO kínálta lehetőségek kiszélesítették a pedagógusok látókörét, frissítő hatással volt mind a saját pedagógiai munkájuk során, akár a tervezés- akár a megvalósítás tekintetében, mind az együttműködés vonatkozásában.”

A Lencsési oviban valóban újító szellemű, tudatos nevelés folyik: különféle szabadtéri és kulturális programokkal zökkentik ki a gyerekeket a szürke hétköznapokból, s terelik őket egy értékes, minőségi életút irányába. A pedagógusok azonban rájöttek arra is, hogy a korszellemmel haladni kell, s a digitális világtól nem elzárni a gyermekeket, hanem meg tanítani kell őket biztonságos, célratörő használatra, hogy az előnyükre válhasson. A hagyományos óvodapedagógiai módszerek kiegészítéseként tökéletesen sikerült beépíteni a DIOO-t az óvodások mindennapjaiba, akik így – számukra láthatatlan módon – egyre otthonosabban mozognak az elektronikus térben, miközben az óvodai fejlesztési területek mellett szociális érzékük is fejlődik, és felkészülten mehetnek az első osztályba.

A digitális felkészülés mellett az esélyegyenlőség megteremtésében is nagy szerepe lehet a fejlesztő eszköznek. „A DIOO-t sikeresen építjük be a sajátos nevelési igénnyel rendelkező gyermekek egyéni fejlesztésébe is, például egy autizmus spektrum zavarral küzdő gyermek esetében” – írja az intézményvezető. „A kisgyermek, állapotából adódóan, időnként nehezen viseli társai közelségét, valamint a fokozott hangokat, ám igen érdeklődő az „okos” eszközök iránt. Kommunikációja zárt, csak ritkán és csak tőszavakkal kommunikál, ám a konkrét feladatokat és a szabályokat megérti, sőt ezekben a helyzetekben sikeres. Számára az auditív képességet fejlesztő játékok nagyon hasznosak, hiszen segítik kapcsolatteremtő- és kifejezőkészségének fejlődését.”

A hozzáértő tapasztalatokat szemlélve az látszik, hogy a DIOO a legjobb úton halad, és erre az útra magával viszi mindazokat, akik szeretnének tenni azért, hogy a jövő reménységei, a legkisebbek minden vérttel felszerelkezve, szilárd lábakon álló tudással indulhassanak felfedezni saját, járatlan útjukat…

 

FEL