A közlekedés alapjait elsajátító eszközöket kaptak az óvodások

2017. szeptember 16. 12:58 | Papp Ádám Sándor

A múlt év után 2017-ben is nyert a közlekedésbiztonsági pályázaton Békéscsaba önkormányzata. Most a Lencsési Óvoda egyik intézményében, a Manóvároviban adták át azokat a közlekedési lámpákat, kerékpárokat, rollereket illetve jelzőtáblákat, amelyeket a pályázat segítségével szereztek be.

Az óvoda vezetője úgy fogalmazott, hogy nem elég a közlekedési eszközök ismerete, hanem a forgalomba becsatlakozó partnerekre is figyelni kell.

–  Az óvodai nevelés szerves része a közlekedésbiztonságra nevelés. Nem csupán az eszközök helyes használatáról van szó, hanem egy közösségi nevelésről beszélünk, hiszen a forgalomban nem csak egymagunk veszünk részt, figyelnünk kell a társainkra is - fogalmazott dr. Erdeiné Gergely Emőke, a Lencsési Óvoda intézményvezetője.

A pályázatra olyan települések adhatták be igényüket, ahol látványos közlekedési fejlesztéseket hajtottak végre.

 

– Ezen a pályázaton, azok a települések indulhattak eséllyel, amely településeken a közlekedésbiztonság terén nagy előrelépéseket, fejlesztéseket kellett megvalósítsanak - emelte ki Wittmann László, Békéscsaba polgármesteri hivatala stratégiai-fejlesztési osztályának vezetője.

– Azt szeretnénk elérni, hogy játékos keretek között, új eszközökkel már az óvodások is sajátítsák el a szabályos közlekedés, főleg a szabályos kerékpáros közlekedés alapjait. Tudjuk jól, hogy Békéscsaba kerékpáros város, a legkisebbektől, a legidősebbekig, nagyon sokan kerékpároznak – tette hozzá Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

A városvezető hozzátette: jövőre is benyújtják kérelmüket, azzal a jaminai Tündérkert Óvodának szeretnének eszközöket biztosítani.

További programok »

Itthon

FEL