A körösladányi kapitányt megríkatta a csabai pálya

2016. június 2. 14:37 | behir.hu

Békéscsabán, a Kórház utcai stadionban rendezték meg a labdarúgó Békés Megyei Kupa döntőjét. A fináléban két megyei első osztályú csapat találkozott, amelyen a Körösladány a hajrában szerzett két góllal diadalmaskodott a Kondorossal szemben.

Sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk, majd az első félidő legnagyobb helyzeteit Laksteter Jován hagyta ki, a 30. percben lábbal, a 34. percben fejjel rontott. A másik oldalon Borgulya Tamás lépett ki ziccerben, de Nagy Bálint kifutott a kapujából és védett.

A második félidőben kétszer is gólt szerezhettek volna a kondorosiak, Miklya egy szöglet után, valamint egy kiugratás után sem célzott pontosan. Már mindenki a tizenegyespárbajra készült, amikor mégis eldőlt a kupa sorsa: a 86. percben kezezés miatt 11-est ítélt a játékvezető, amit a ladányiak kapitánya, Bakos József értékesített.

A kondorosiak kitámadtak, de nem sikerült az egyenlítés, sőt egy gyors kontra után Papp Zsolt passzát Bagdi Csaba váltotta gólra. Ezzel végleg eldőlt a kupa sorsa, az ötödik alkalommal kiírt sorozatot a Körösladány nyerte

– Nagyon fontos, hogy legyen lehetősége a csapatoknak összemérni az erejüket, hiszen erről szól a labdarúgás – mondta Dankó Béla, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja. - Ehhez biztosít keretet többek között ez a kupa is. Ami még szép a kupában, hogy nem osztályonként versenyeznek, hanem amatőr szinten a legalsótól a legmagasabb osztályig bárki összecsaphat a másikkal.

A kondorosiak csalódottak voltak a döntő után, a bajnokságban ugyanis nem ment a játék. A kupagyőzelemmel szépen zárhatták volna a szezont.

– Döntetlent kellett volna kivívni, büntetőkkel kellett volna nyernünk, mert ikszes meccs volt sajnos, a helyzeteket be kell rúgni. Ha nem rúgjuk be, akkor nincs értelme az egésznek. Sajnos ez jellemzett minket egész szezonban, hogy nem tudunk gólt rúgni – mondta Süli Richárd, a Kondorosi TE csapatkapitánya.

A körösladányiak jobban használták ki a helyzeteiket, így megérdemelten győztek. Bakos József csapatkapitánynak sokat jelent ez a siker.

– Nekem ez nagyon nagy díj, hogy a csabai pályán játszhattam, 38 évet betöltöttem, 32 év aktív futball van mögöttem. Elsírtam magam, mert nem bírtam feldolgozni, hogy itt vagyunk ilyen sok néző előtt – vallotta be Bakos József, a Körösladányi MSK csapatkapitány.

A Körösladány először nyerte meg a sorozatot, amelynek új kiírása ősszel az első két fordulóval indul majd el.

FEL