A kolbász mellé megérkezett a töltött káposzta

2017. október 22. 16:03 | Horváth Szabolcs

Só, bors köménymag és fűszerpaprika, így áll össze a klasszikus töltött káposzta. De a disznótorok elmaradhatatlan étele készülhet paradicsommal, rántva és borral nyakon öntve. És készült is! A 21. Csabai Kolbászfesztivál záróakkordja a töltött káposzta-főzőverseny, ahová még határainkon túlról is érkeztek szép számmal, hogy lenyűgözzék a szakértő zsűrit. A Krajcsó Pál emlékversenyen pedig unokák, szülők és nagyszülők gyúrták az igazi csabait.  

A megmérettetésre a megye és az ország számos pontjáról érkeztek csapatok. Volt, aki Oroszországból, Kovásznából, Romániából vagy éppen Szlovákiából érkezett és már nem az első versenyére jött. A Szármácska fantázianéven induló gárda Lőkösházáról jött a versenyre és igazi kuriózumokat készített el. Például panírozott, rántott töltött káposztát, ami a legenda szerint Petőfi kedvence volt.

- Petrovics volt Petőfi Sándor eredeti neve. Így lehetséges, hogy az Óhazából hozták a rokonok, a szülők, és ezúton lett a kedvence – árulta el Szekerczés Attila, a csapat koordinátora.

Teljesen más stílusú, boros, paradicsomos, egyedi és hagyományos töltött káposztát is felvonultattak a csapatok a szakértő zsűri elé.

- Van a hagyományos roma káposzta, benne a füstölt hús, a zsiradék, nem sajnálják a nyersanyagot. Van egy csapat aki minikáposztát csinál, 600 darabot présel egy üstbe. Nagyon pici, olyan hüvelykujjnyi káposztákat gyárt. És, ami a legérdekesebb, mindegyiknek más az ízesítése. Van, aki csípősebbre gyártja, van, aki nem, de egyben mind megegyezik, mind töltött káposzta - fogalmazott Opóczky István Venesz-díjas mesterszakács, a zsűri elnöke.

A zárónapon rendezték a Krajcsó Pál emlékverseny, ahová a szülők, nagyszülők, gyerekek és unokák jöttek el, hogy bemutassák ők már átadták, illetve megkapták a kolbászkészítés hagyományát. A kolbászfesztivál legfontosabb célkitűzése a hagyomány átörökítése. Egyre több fiatal érzi magáénak a kolbászkészítést. A csütörtöki ifjúsági gyúráson több, mint 2000 fiatal vett részt. Ez egy misszió része.

- Kitűztük azt a célt, hogy minden csabai gyereket megtanítunk kolbászt készíteni. Egyrészt ez egy olyan élő hagyomány, amit szeretnénk átadni a gyerekeinknek, a második generációnak. Eközben van némi önző oka is ennek, hiszen úgy látom, hogy ez a fesztivál csak akkor marad fent hosszú évtizedeken át, ha lesznek olyan gyerekek, felnőttek, akik tudnak kolbászt készíteni – fogalmazott Hégely Sándor fesztiváligazgató.

Látogatói rekord is született, a pontos adat csak hétfőre derül ki, de több, mint 100 ezren jöttek el a négynapos „kolbászünnepre”. Vasárnap este eredményhirdetéssel és koncertekkel zárja kapuit a 21. Csabai Kolbászfesztivál.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL