A Jókai színház a budapesti Tháliában

A Vidéki Színházak Fesztiválján a Bánk bánt mutatják be.

A Békéscsabai Jókai Színház előadásában Katona József Bánk bán című művével folytatódik kedden a Vidéki Színházak Fesztiválja a budapesti Thália Színházban. 

    A vasárnapig tartó színházi programsorozaton kilenc színház előadását láthatja a közönség. A repertoár rendkívül színes, musicaltől a monodrámán át a tragikomédiáig mindenféle műfaj megjelenik benne – mondta el Lantos Anikó, a fesztivál igazgatója kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. 
    Szabó K. István rendező Zalán Tibor költő, dramaturg közreműködésével tette korszerűbbé a Bánk bán szövegét. 
    "A Bánk bánhoz mindig azzal az igénnyel nyúlunk hozzá, hogy valami érdekeset, újat mondjunk. A mi darabunknak megmaradt a szöveg katonai íze, de karcsúsítottunk rajta, hogy élesebb legyen, dinamikájában jobban igazodjon a mai néző időrendszeréhez, figyelméhez, emellett lefejtettük róla a romantikus pátoszt" – mondta az előadásról Szabó K. István. A darab címszerepét Demeter András alakítja.

 

Kaposvár folytatja a sort
    A Vidéki Színházak Fesztiválja keretében vasárnapig a kaposvári Csiky Gergely Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Miskolci Nemzeti Színház és a debreceni Csokonai Színház előadása látható, majd a Pécsi Nemzeti Színház darabjával zárul a fesztivál.
    Az előadássorozat hétfőn a Szolnoki Szigligeti Színház produkciójával, Jerry Herman Hello, Dolly című musicaljével kezdődött.

MTI

Megosztás:

Címke: , ,