A gyed extra bevezetése mérföldkő volt a családtámogatásokban

2017. január 13. 12:01 | Horváth Szabolcs

A gyed extra három évvel ezelőtti bevezetése mérföldkő volt a családtámogatásokban - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin közölte, a gyed extra bevezetésének évében 2014-ben 47 ezren, 2015-ben 59 ezren, tavaly pedig már 70 ezren igényelték ezt a támogatási lehetőséget. Az államtitkár úgy fogalmazott, a gyed extra a választás szabadságát nyújtja a kisgyermeket vagy -gyermekeket nevelő családoknak, és emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a polgári kormány állította vissza a hároméves gyest, ami szintén fontos lépés volt a családtámogatásokban. Hangsúlyozta a cél az, hogy Magyarország valóban családbarát legyen és ehhez nyújt segítséget a gyed extra is. Egyúttal kiemelte a minimálbér 15 százalékos emelésével még több pénzhez jutnak a családok , hiszen így a gyed 23 ezer forinttal emelkedik a bruttó "plafon" 178 500 forint lesz, ami 84 ezer családnak nyújt segítséget. Elmondta, 2013-hoz képest 2016-ban 32 milliárd forinttal többet költött a kormány a gyes, gyed és csed (csecsemőgondozási díj) támogatásokra.

-A gyed extra egy olyan intézkedés, ami olyan lehetőséget kínál, ami a választásnak a szabadságát adja meg. A gyed extra támogatja azokat a kismamákat akik a gyerekeikkel otthon maradnak, de támogatja azokat a szülőket is, akik a gyermeknevelés mellett visszatérnek a munkaerőpiacra, illetve azokat az édesanyákat is, akik gyors egymásutánban vállalnak gyermekeket. Azokat a családokat, ahol ki korkülönbséggel születnek gyermekek- mondta Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár Budapesten. 

FEL