A gazdaság erősödése teszi lehetővé a kormányhivatali dolgozók béremelését

2016. december 27. 06:12 | Mikóczy Erika

A magyar gazdaság megerősödése az alapja annak, hogy az állami rezsicsökkentésre és a kormányhivatali dolgozók béremelésére sor kerülhet - mondta Kovács Zoltán államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hangsúlyozta: az állami rezsicsökkentés intézkedéseivel több társadalmi csoportot is megcéloztak. Egyes közigazgatási hatósági eljárások díjának megszüntetésével idén 12 milliárd forint megtakarítás érhető el, ebből kétmilliárdot a vállalkozások, tízmilliárd forintot pedig az állampolgárok spórolnak meg - magyarázta.

Az államtitkár felidézte: tavaly és idén is konzultációt folytattak az emberekkel az állami rezsicsökkentésről, és 2015-ben 390 ezren, idén pedig 250 ezren töltötték ki önkéntesen a kérdőíveket. Az állampolgárok javaslatai visszaköszönnek a jogszabályalkotásban - fogalmazott.

Mint mondta, az állami rezsicsökkentés következő fejezetéről szóló javaslatot már benyújtották a parlament elé, és ha jövőre az Országgyűlés elfogadja azt, újabb mintegy kétmilliárd forintos megtakarítás lesz elérhető. A gépjárművekkel kapcsolatban külön csomag készül - tette hozzá.

Kovács Zoltán elmondta: január 1-jétől béremelés lesz a kormányhivatalok megyei szintjén foglalkoztatottaknál, átlagosan 30 százalékkal nő a fizetésük. Idén júliusban a járási hivatalokban volt béremelés - emlékeztetett.

Kérdésre közölte: az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek a béremelésről, a bérek eltérítéséről, és eddig csak a nagyon kis településeken nem került sor erre, a városokban általában már megtörtént. A polgármesterek bérét pedig most rendezték - mutatott rá.

Forrás: MTI, kormany.hu

 

 

FEL