A gazdák aggódnak a túlságosan enyhe időjárás miatt

2018. január 8. 19:12 | Papp Ádám Sándor

Aggódnak a gazdák a napok óta tartó tavaszias időjárás miatt. Pár napja rügyezni kezdtek a fák és amennyiben marad a tavaszias idő, amelyet erős lehűlés követ, komoly károkkal kell számolniuk az év első hónapjaiban.

Kiss Imréné évek óta termeszt növényeket kertjében, többek között hóvirágot, téltemetőt és árvácskát. Mint mondta, utoljára négy éve fordult elő, hogy január első napjaiban kinyíltak a növények. Véleménye szerint azzal, hogy a hóvirág hamarabb nyílik, semmilyen rendellenesség nem történik, csupán elhúzódik a növény virágzása.

- A mínuszokban egy kicsit visszalankadnak, de ahogy kisüt a nap, másnap vagy harmadnap, akár egy hét múlva is újra tudnak éledni és pompázni. Tehát hosszabban virágzik, nem múlik el hamar a virágzás, jön mellette új hajtás, új virág - hangsúlyozta Kiss Imréné.

Jelenleg így néznek ki a békéscsabai gyümölcsösök. Ezeknél a korán hajtó fáknál, mint például ennél a szilvafánál, már megkezdődött a rügy fejlődése.

 

 

A stábunk által megkérdezett kertészmérnök azt mondta: a korán rügyező fákra lehet veszélyes ez az időjárás, hiszen ha pár napon belül érkezik a fagy, akkor befolyásolhatja a kert idei termését.

- A kártevők, károsítók nagyon jól érzik magukat, gyakorlatilag nincs olyan hideg hatás, ami a pusztulásukat elősegítené. Mindenképpen arra lehet számítani, hogy a tavaszi időszakban, amikor elindul a vegetáció, sokkal nagyobb nyomás nehezedik majd a növényvédelemre, mint a szokványos telek után - fogalmazott dr. Sicz György.

A mezőgazdaságban szintén problémát okozhat, hogy 10-15 fok között mozog a hőmérséklet – fogalmazott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Szervezetének alelnöke. Bozó József kifejtette: a növénytermesztésben közel két évtizede jelent gondot a szélsőséges időjárás.

- Tíz-húsz éve van ilyen enyhe tél, ezt figyelni kell. A növények nagyon szépek, időben megvolt a vetés. legyen szó akár a búzáról, az árpáról vagy a repcéről. Nagyon szép az állomány, sőt, van olyan repce, ami túl jó, túl erős - hangsúlyozta Bozó József.

A szakember azt is elmondta, hogy amennyiben marad ez a téli időszakban szokatlan hőmérséklet, amit lehűlés követ, a repce és a többi gabona szinte biztosan károsodik majd.

 

 

 

További programok »

Itthon

Kié lett a méteres csabai kolbi, a literes gyulai pálesz, a kilós békési sajt?

Tippversenyt indított a minap a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar és a Munkácsy Emlékház a méter, kilogramm, liter, mint egységes mértékegységek bevezetésének 150. évfordulójára. A játékban legjobban tippelők egy méteres csabai kolbászt, egy kiló kézműves sajtot vagy egy liter gyulai pálinkát nyerhettek. Az eredményhirdetés szerdán zajlott.
09:14
FEL