A bizalmába férkőzött majd becsapta

2016. január 26. 07:24 | behir.hu

A rendőrség vádemelést javasol egy 37 éves pusztaföldvári nő ellen, aki több százezer forintot csalt ki egy orosházi férfitól.

Az Orosházi Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 37 éves pusztaföldvári nő ellen, aki 2014-ben és 2015-ben több százezer forintot csalt ki egy ismerősétől. A férfival egy hirdetésen keresztül ismerkedett meg. Az egyik reklámújságban azt jelentette meg magáról, hogy barátot keres. Miután a férfi felhívta, találkozót beszéltek meg és az első beszélgetés alkalmával az álnéven bemutatkozó nő pénzt kért kölcsön. Azt állította, hogy elvesztette az iratait és a pénzét, ezért van szüksége segítségre. A férfi kölcsönadta a kért összeget, 300 ezer forintot. A 37 éves F. M. azt ígérte neki, hogy édesanyjától hamarosan kap pénzt és abból visszaadja a tartozását.

Közben a nő azzal állt elő, hogy vesz a férfinak ajándékba egy televíziót, amelynek a részleteit ő fogja fizetni. Elmentek egy áruházba, ahol az áruhitel szerződést, amelyben a televízió mellett egy mobiltelefon is szerepelt, a férfi nevére kötötték meg, a megvásárolt dolgokat azonban a nő vitte haza. Ezután ugyanígy vásároltak még két mobiltelefont. A gyanúsított a részleteket nem fizette és a korábbi kölcsönt sem adta meg, illetve további összegeket kért ismerősétől. Volt, hogy orvosi kezelésre, gyógyszerekre kért pénzt, máskor arra hivatkozott: a bankban ügyintézési díjat kell fizetnie azért, hogy kiadják az édesanyjától érkezett összeget.

Az Orosházi Rendőrkapitányság a 37 éves pusztaföldvári F. M-t csalás bűntett elkövetésével gyanúsítja. Az ügyben elrendelt nyomozást a rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2016. január 22-én lezárta és a büntetőeljárás iratait a gyanúsított ellen vádemelési javaslattal küldte el az Orosházi Járási Ügyészségre.

Forrás: police.hu

FEL