A békési kézisek mókásan köszöntötték az újévet

2018. január 3. 12:06 | behir.hu

Vége lett az ünnepeknek, így a békési kézisek is újra belevetették magukat a munkába. Papp Bálint csapata egy rövid megbeszélés után, megtartotta a 2018-as év első edzését – számolt be a békési klub hivatalos oldala.

Papp Bálint, a felnőtt csapat edzője gyerekpezsgővel koccintott a foglalkozás elején játékosaival, majd egy mókás focival köszöntötték a játékosok az újévet. Minden játékos kapott egy lufit és az volt a lényeg, hogy a levegőben kellett tartani a léggömböt. Akinek leesett, büntető feladatot kellett végrehajtania. Az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon egy rövid videóban a szurkolók is láthatják, mennyire élvezte a társaság a nem mindennapi játékot.

Az edzés végén Papp Bálint a következő félév feladatairól beszélt.

- Hogyan zajlik majd a következő téli felkészülésetek?

- Hasonlóan terveztük a téli felkészülési időszakot, mint a nyárit. Annyi a különbség, hogy ez rövidebb lesz, mivel február elején már jön az első mérkőzésünk. Próbáljuk levonni az őszről a következtetéseket és a felfedezett hibákat kijavítani. A lényeg, hogy csapatunk fejlődjön, és előre tudjon lépni. Aztán majd látjuk a tavaszi bajnokságot, dolgoznunk kell, az a lényeg, el kell kezdeni szépen fokozatosan beépíteni a fiatalokat, az ősszel többször is sikerült lehetőséget adnom nekik, így reménykedek, hogy ez tavasszal is hasonlóan alakul majd.

- Hány edzőmérkőzést terveztek a felkészülési időszak alatt?

- Mivel kevesebb időnk van, mint nyáron, úgy gondolom három edzőmeccs elég lesz. Úgy állítottam össze, hogy különböző erősségű csapatok ellen tudjunk gyakorolni. Első edzőmeccsünk január 16-án lesz itthon.

- Hogyan látod a tavaszi szezont?

- Továbbá is azt mondom, hogy ebben a bajnokságban az idén bárki-bárkit megverhet. Mindegy hol lépünk pályára, idegenben, vagy hazai pályán, mindent meg kell tenni a győzelemért. Az ősszel is küzdöttünk, a szerencsének is köszönhetően a tabella második fokán végeztünk. A tavasz lehet még nehezebb lesz, de mindent elkövetünk, hogy ki tudjuk szolgálni a lelkes békési közönséget.

 

További programok »

FEL