A Békés Megyei Közgyűlés is támogatja a koraszülöttmentő beszerzését

2017. március 11. 10:21 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Békés megyében évente átlagosan 2500 gyermek születik, közülük 250-en koraszülöttek vagy beteg újszülöttek. A Viharsarki Koraszülöttmenő Alapítványt azért hozták létre, hogy támogatást gyűjtsön a koraszülöttek szállítására alkalmas mentő beszerzésére. A Békés Megyei Önkormányzat pénteken 200 ezer forintot adományozott az alapítványnak.

Az elmúlt közel egy évben egyre nagyobb összefogás jött létre azért, hogy Békés megyének is saját koraszülöttmentője legyen. Jelenleg ugyanis az idő előtt született babákhoz Debrecenből vagy Szegedről kell speciális mentőt hívni.

– Az időfaktor nagyon számít. Ha meglenne a mentő, az olyan lenne, mintha már a gyulai kórház gyermek intenzívosztályán feküdne a baba. Ez azt jelenti, hogy megkap mindenféle terápiát, ami szükséges, nem kell száguldoznia a mentőnek - mondta el Dr. Fodor Zsuzsanna, a Viharsarki Koraszülöttmenő Alapítvány kuratóriumi tagja.

Sokan adtak kisebb-nagyobb összeget annak érdekében, hogy minél hamarabb összegyűljön a szükséges 50 millió forint.

– A gyűjtés felénél vagyunk, de szerintem egyre közelebb érkezünk, mert nagyon sok cég, nagyon sok ember felhív, hogy szeretne támogatni. - árulta el a Viharsarki Koraszülöttmenő Alapítvány kuratóriumi elnöke, Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése legutóbbi, februári ülésén döntött arról, hogy 200 ezer forinttal támogatja a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt. Az elnök kiemelte, hogy a támogatással példát szeretne mutatni a testület.

- Mindenképpen érdemes támogatást adni az alapítványnak, amellyel a megye településein megszülető koraszülötteknek az életesélyeit javíthatják - emelte ki Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke. Emellett felajánlotta a megyei önkormányzat kommunikációs csatornáit annak érdekében, hogy minél többekhez jusson el a gyűjtés híre, az alapítvány célja.

Ha továbbra is ilyen mértékben támogatják a megyében élők a kezdeményezést, akár már húsvétra meglehet a koraszülöttmentő - tájékoztattak az alapítvány kuratóriumának tagjai. Az alapítvány kuratóriumának elnöke hozzátette: a gyűjtést ezt követően is folytatják azért, hogy mindig korszerű eszközök legyenek a mentőben.

További programok »

Egészségügy

FEL