90. születésnapját ünnepli az Árpád fürdő

2017. november 14. 16:18 | Horváth Szabolcs

Nagyrészt helyi mesterek munkáját dicséri a 90. születésnapját ünneplő csabai Árpád fürdő. Ugyan 1927-ben nem volt zökkenőmentes az akkori nagy beruházás elindulása, de a kezdeti nehézségek ellenére néhány hónap alatt sikerült felépíteni a kor egyik legmodernebb és legszebb fürdőjét.   

Az 1927-ben indult építkezés nem indult egyszerűen. A tervezők budapestiek voltak és ottani szakembereket akartak alkalmazni, de a városvezetés kiállt a helyi mesterek mellett, így a munka nagy részét ők vállalták. A fürdő igazgatója elmondta: különlegesnek számított, hogy az akkori technika mellet csak néhány hónapra volt szükség a szerkezetkész állapot eléréséhez.

Az igazgató kiemelte, akkor ez a fürdő volt az ország harmadik legismertebb és legelismertebb épületegyüttese.

- A kor legmagasabb színvonalán működött. Magas felszereltségű volt, ami a medencéket, kádfürdőket illeti, Budapestről érkezett masszőr és török borbélymester dolgozott a vendégek kényelméért, teveszőrtakarókat adtak a pihenéshez, tehát a kor legmagasabb színvonalán működő fürdője volt – idézte fel a múltat Zsadon Endre.

A termálmedencék vize közel 2000 méterről tör fel és 76 fokos. Vannak olyan vendégek, akik már hosszú évtizedek óta szinte napi rendszerességgel élvezik ezt a vizet, illetve a fürdő szolgáltatásait.

- Elégedettek vagyunk, mindig mondom mindenhol az országban, hogy a legjobb strand a békéscsabai. Még a gyulait is legyőzi. Mert sokkal meghittebb, csendesebb, nincs annyi ember.  Nyugodtan lehet pihenni, sportolni és szaunázni – fogalmazott Megyeri Zsoltné.

Az Árpád Gyógy- és Strandfürdő 90. születésnapját a dolgozók a vendégekkel együtt egy nagy tortával ünnepelték, amit az egyik helyi cukrászda ajánlott fel a kerek évforduló alkalmából.

 

 

 

További programok »

Itthon

Kié lett a méteres csabai kolbi, a literes gyulai pálesz, a kilós békési sajt?

Tippversenyt indított a minap a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar és a Munkácsy Emlékház a méter, kilogramm, liter, mint egységes mértékegységek bevezetésének 150. évfordulójára. A játékban legjobban tippelők egy méteres csabai kolbászt, egy kiló kézműves sajtot vagy egy liter gyulai pálinkát nyerhettek. Az eredményhirdetés szerdán zajlott.
09:14
FEL