800 milliós fejlesztés – Bővülnek a békéscsabai iparterületek

Több mint 800 millió forint nyert iparterületek kialakítására Békéscsaba. A városfejlesztési kft. sikeres pályázatának köszönhetően két helyszínen, összesen 20 hektáron teremtik meg a lehetőséget arra, hogy új vállalkozások érkezzenek a megyébe és újabb munkahelyek jöjjenek létre.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban megvalósuló projektben két helyszínen, 818 millió forint értékben várhatók a fejlesztések – emelte ki dr. Ferenczi Attila, a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette, hogy megfelelő hátteret kell adni a már Békéscsabán lévő és a jövőben érkező vállalkozásoknak. Hangsúlyozta, hogy a megyeszékhely iránt nőtt az érdeklődés, így fontos ez a fejlesztés.

– Igény lenne arra, hogy minél nagyobb, egybefüggő terület álljon rendelkezésre. A város korábban, 10 évvel ezelőtt indította programját, amelyben munkahelyteremtéssel, eszköztámogatással hozzájárul a kis- és mikrovállalkozások növekedéséhez, illetve nagyobb cégek munkahelyteremtéséhez. Ehhez infrastrukturális háttér is kell, azaz olyan terület, ahol tudnak fejleszteni – hangsúlyozta dr. Ferenczi Attila frakcióvezető.

Az ipari területeken főként infrastrukturális fejlesztéseket hajtanak végre, amelyek alkalmasak lesznek a kis- és közép-, illetve a nagyvállalkozások számára is.

 

 

– Az úthálózat kiépül, ivóvizet vezet oda a város, de kiépítik a közvilágítást, a szükséges közműveket a víztől a szennyvízig – fogalmazott Herczeg Tamás tanácsnok.

A területek bérbe adhatók és értékesíthetők is lesznek a jövőben. A munkálatokat 2018 tavaszán kezdhetik, a beruházás a tervek szerint 2019 közepén fejeződhet be. Dr. Ferenczi Attila és Herczeg Tamás kiemelte azt is, hogy a városfejlesztési nonprofit kft. kiváló munkát végez, ennek köszönhetően Békéscsaba jó ütemben halad, hogy lehívhassa a TOP-ban rendelkezésére álló 15 milliárd forintot.

Dr. Ferenczi Attila hozzátette, hogy több mint 40 projektötlettel rendelkezik a város, harmincra pedig már sikeres pályázatot adtak be és 8,5 milliárd forintot nyertek. A mostani programban 200 millióból a Kétegyházi, 620 millióból a Csanádapácai úton valósulhatnak meg a fejlesztések.

Megosztás:

Címke: , , , , , ,