Negyven különböző programmal várja az idei Tavaszi Fesztivál a látogatóit

Lassan megérkezik a várva várt tavasz, ez pedig a város kulturális életében azt jelenti, hogy kezdetét veszi a Tavaszi Fesztivál. Március 2-tól számos hazai és nemzetközi szinten is ismert és elismert előadóművész érkezik Békéscsabára, hogy több mint egy hónapon át minőségi programokkal szórakoztassák a város lakosságát és minden idelátogató vendéget.  

A fesztivál szervezői egy keddi sajtótájékoztatón ismertették a fesztivál részletes programját, amely olyan érdekességeket is tartogat, mint a shaolin kung-fu szerzetesek előadása.

– A komoly- és könnyűzenei koncertek mellett lesz kórusmuzsika és fúvószene, sőt még néptánc és táncművészeti előadások is lesznek az idei békéscsabai Tavaszi Fesztiválon. Emellett előadóestekre és könyvbemutatókra, valamint színházi bemutatókra is várjuk az érdeklődőket – mondta el Vandlik-Varga Nelli. A Csabagyöngye Kulturális Központ kommunikációs vezetője hozzátette: az egyik kiemelt esemény március közepén Dés László koncertje lesz, amelyen Tóth Vera is közreműködik, valamint visszatérő vendégként Hobo, most az Ady-estjével látogat el Békéscsabára. Emellett számtalan visszatérő fellépője is lesz az eseménysorozatnak: idén a 70 éves Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar a fesztiválon adja a jubileumi koncertjét.

A hazai és nemzetközi szinten is jegyzett és elismert Pribojszki Mátyás Band, valamint az amerikai blues duó Bill Barrett és Lazy Brad Lewis közös koncertjével veszi kezdetét az idei rendezvénysorozat.

Vandlik-Varga Nelli kiemelte, hogy idén is nagyon fontos szervezőelv volt, hogy ne csak nemzetközi produkciók és hazai ikonikus művészek lépjenek fel, hanem a helyi előadókra is komoly hangsúlyt fektettek.

– 16 évvel ezelőtt indult útjára a Közép-Békési Tavaszi Fesztivál, az eltelt idő alatt átalakult a programsorozat, de a célja még mindig az, hogy sokszínű rendezvényekkel kedveskedjenek a kultúra és művészet iránt elkötelezett érdeklődőknek – erről már Herczeg Tamás beszélt. A Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese hozzátette: egyes kiemelkedő eseményekre még a Délvidékről és Partiumból is érkeznek vendégek Békéscsabára. Tizenhat együttműködő szervezet tizenöt különböző helyszínen biztosítja a szórakoztató programokat – negyven eseménnyel készülnek az együttműködő partnerek az öthetes fesztiválra.

Azoknak is nyújtanak látnivalót a fesztivál szervezői, akik a képzőművészet iránt érdeklődnek, ugyanis tizenegy művész alkotásaiból nyílik kiállítás a következő öt hét alatt.

Az idei békéscsabai Tavaszi Fesztivál részletes programját idekattintva tekinthetik meg.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , , ,