3500 milliárd forint felett jár a Modern Városok Program

2018. január 17. 18:12 | Papp Ádám Sándor

Jó ütemben halad a Modern Városok Program – jelentette be a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden, sajtótájékoztatón. Kósa Lajos kiemelte: a program közel kétszázötven projektet tartalmaz, amelyek értéke meghaladja a 3500 milliárd forintot. Ebből több mint 600 milliárd forintos értékben valósultak meg különböző projektelemek.

Békés megyében közel harminc Modern Városok Programban megvalósuló projekt van folyamatban. Többek között a térségi vásártér kialakítása, az M44-es gyorsforgalmi út építése vagy éppen a Röplabda Akadémia létrehozása – fogalmazott korábban Békéscsaba polgármestere. Szarvas Péter azt mondta, hogy jó ütemben haladnak a nyertes pályázatok kivitelezései.

- 2016-ban kötöttünk megállapodást Orbán Viktor miniszterelnökkel a Modern Városok Programot illetően. Ezt követően elindultak az egyeztető munkálatok az aktuális ügyekben az érintett minisztériumokkal. Nagyon sok projektben értünk már el eddig eredményt - emelte ki Szarvas Péter.

Országos szinten már 600 milliárd forint értékben valósultak meg különböző projektelemek – jelentette be a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztere. Kósa Lajos hozzátette: huszonhárom megyei jogú várossal kötött szerződést a kormány, ami azt jelenti, hogy ezeken a településeken összesen kéátszázötven beruházást hajtanak végre a közeljövőben.

- 3500 milliárd forintnál több az a teljes összeg, ami a városok fejlesztési programját jelenti. Ebben a programrészben jelenleg úgy állunk, hogy 3500 milliárd forintból több mint 600 milliárd forintot fizettünk ki, tehát ilyen értékben már megvalósultak bizonyos projektelemek - emelte ki a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztere.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a kormány terve az, hogy 2020-ig teljesen befejezze a Modern Városok Programban támogatott projekteket.

 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL