34 milliárdot kaptak a Békés megyei gazdák - videóval

2017. július 3. 18:07 | Kovács Dávid

A tavalyi előleggel együtt összesen 34 milliárd forintot meghaladó agrár- és vidékfejlesztési támogatást fizettek ki Békés megyében, a kérelmezők közel 100 százaléka pedig meg is kapta az őt illető összeget – emelte ki dr. Takács Árpád kormánymegbízott.

A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hangsúlyozta, a benyújtott egységes kérelmek minősége évről évre javul, egyre kevesebb a túligénylés, miközben csökken az elutasítások száma is, miközben az országos pályázatok 10 százaléka a megyéhez köthető.

A 2016-os egységes kérelmekre a kifizető ügynökség tavaly ősszel 27 milliárd forintot is meghaladó összegben tudott kifizetni támogatásokat a megyében.

- A megyéből tavaly 15 ezer kérelem érkezett be a kifizető ügynökséghez, közel 437 ezer hektár területre – mondta el Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának vezetője.

 

 

Több jogcímen a tavalyi előleggel együtt összesen 34 milliárdot meghaladó összeget fizettek ki Békés megyében. Az idei benyújtási időszakban 15 ezer alatt maradt a kérelmek száma, amit mintegy 440 ezer hektárra nyújtottak be a gazdálkodók.

Országosan a Magyar Államkincstár a 2016-os egységes kérelmekben igényelt támogatásokra eddig több mint 150 milliárd forintot utalt ki ebben az évben. A 2016-os előleg- és részfizetésekkel együtt, a 2017. június 27-i adatok alapján országosan több mint 400 milliárd forint kifizetésénél tartanak, ami közel 40 milliárd forinttal több a 2015-ös adatokhoz képest.

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
12:17
FEL