30. Szilveszteri Futógála: Több mint hétszáz versenyző szállt szembe az esővel

Ismét több száz vállalkozó szellemű sportolni és kikapcsolódni vágyó vett részt a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club szilveszteri futógáláján a 2017-es esztendő utolsó napján. A szervezők a jubileumi, 30. alkalmon újdonságokkal is szolgáltak a futóknak, hiszen idén először chipes rendszerrel mérték az időt és megrendezték a harmincasok futamát is. Az esemény nevezési díjaiból befolyt összegből, pedig a szervezők az atlétikai klub hátrányos helyzetű fiatal sportolóinak vásárolnak majd sportszereket.

A városi sportcsarnok környékén nagy tömeg várta a startot, ahová ezúttal is többen kutyával vagy éppen jelmezben érkeztek. Bagi Imre szerint azért fontos ilyenkor beöltözni, mert ettől lesz mókás a futás, a sport pedig alapvetően fontos az életében.

Az évutolsó napján a szűnni nem akaró eső sem tántorította el a sportolókat, mintegy 750-en álltak rajthoz a jubileumi versenyen.

–Két okból is fontosnak tartom a futógálát. Egyrészt a profi sportolók is megmutathatják magukat a versenyen. Másrészt a családoknak, a 60 év felettieknek, és jelenleg, mivel harmincadik versenyünk – a harminc éves korosztálynak is tudunk szórakozási lehetőséget nyújtani. Búcsúztatjuk az óévet, felkészülünk a következő esztendőre. Összességében a közösség, az összetartozás, a közös élmény keresése az, ami miatt megrendezzük minden évben – emelte ki dr. Ferenczi Attila, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club elnöke.

Voltak olyanok a mezőnyben, akik évek óta elindulnak a versenyen és idén nemcsak jelmezt találtak ki maguknak, hanem egy új kihívást is. Többen idén is félmeztelen, vagy fürdőnadrágban vágtak neki a távnak, de akadtak olyan férfi versenyzők is, akik tüllszoknyában, színes parókákban és görkorcsolyával teljesítették a távot.

A 2500 méteres távra háromfős családok, valamint 60 év feletti amatőrök nevezhettek. Az első rajtot Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és a klub legsikeresebb atlétája, Márton Anita indította el.

Félórán belül visszaért az első család a gyomai Nagy Ágoston, Nagy Dominik és bátyjuk, Nagy Sándor. A legidősebb testvér elárulta, hogy nagyon szeretik ezt a versenyt, és mivel évek óta visszajárnak versenyezni, már nagyon sok résztvevőt ismernek.

A 60 év feletti kategóriában Adorján László győzött, aki már több mint 20 éve minden szilveszterkor részt vesz a versenyen.

Tíz óra után öt perccel a rendezvény fővédnökei, dr. Ferenczi Attila és Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tanácsnokok útnak indították a legnépesebb mezőnyt. Az igazolt versenyzők közül idén ismét Gregor László nyerte a 4621 méteres távot.

–Ez rövidebb  táv volt, mint amin versenyezni szoktam. Nekem ugyanis a fő távom inkább 10 kilométer, illetve félmaraton. Nagyon jó érzés volt részt venni a versenyen, és ismételten elsőként a célba érni. Örülök neki, hogy meg tudtam védeni a tavalyi címemet – értékelte teljesítményét Gregor László, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club hosszútávfutója.

Such Ferenc kutyakiképző, Plutó nevű kutyájával teljesítette elsőként a leghosszabb távot. A bátor amatőr kategóriában induló versenyző úgy fogalmazott, hogy nincs is élete a kutyája nélkül, Plútóval jár futni és dolgozni is.

Amellett, hogy a verseny résztvevői sportoltak és jó hangulatban töltötték a szilveszter délelőttjét, jótékonykodtak is.

– A futók minden évben a nevezési díjukat ajánlják fel. Sajnos az élet olyan, hogy több hátrányos helyzetű atlétánk van, akiknek a sportfelszereléséhez szeretnénk hozzájárulni – hangsúlyozta Czeglédi Katalin, az egyesület marketing vezetője.

A futógála szervezői elmondták: folytatni fogják a hagyományt és megrendezik a 31. szilveszteri futógálát azért, hogy akkor is sokan tudják majd sportosan búcsúztatni a 2018-as évet.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , , , , , , ,