25 éves a gyulai felsőoktatás

2018. január 31. 18:09 | Horváth Szabolcs

Gyula város önkormányzata és a Gál Ferenc Főiskola közösen rendezte meg a Felsőoktatás napját. A 25. jubileumi évfordulóra neves előadók, orvosok, művészettörténészek készültek előadásokkal a nagyközönségnek, de az érdeklődők arról is hallhattak, hogy milyen utat járt be az oktatás a fürdővárosban.

Az írásos emlékek tanúsága szerint Gyulán már a 14. században is volt iskola, az oktatási rendszer kialakítása pedig több száz év küzdelmes munkájának köszönthető - kezdte történelmi visszatekintését köszöntő beszédében dr. Görgényi Ernő.

- Két éve annak, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Almásy-kastély átadásán kimondta az azóta sokat és örömmel emlegetett mondatot, miszerint Gyula város Békés megye szellemi és polgári központja. Ehhez viszont elég sok mindenre van szükség, de egy biztos: minőségi iskolarendszer nélkül ez lehetetlen - emelte ki Gyula polgármestere.

A Békés megyei kormánymegbízott már arról beszélt, hogy a kormányhivatal stratégiai partnere a Gál Ferenc Főiskola, ahol igazi jövőképet adó munka folyik.

- Értéket közvetítenek ebben a bonyolult, összetett korban, amiben élünk. Ez pedig a legszebb és legszentebb dolog a világon. Hitet adnak, amely hatalmas erő. Reményt nekünk, az itt élőknek, a térségnek és a megyének, hogy van jövő - hangsúlyozta köszöntőjében dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

Egy évvel ezelőtt kerültek a gyulai egészségtudományi és szociális képzések a Gál Ferenc Főiskolához – emlékeztetett az intézmény rektora dr. Kozma Gábor. Kiemelte, ugyanekkor fogalmazott meg egy előterjesztést, amely szerint január 31-e legyen a Gyulai Felsőoktatás Napja. A mostani alkalom egyben jubileum is.

- Ez egy igazi nagykorúság minden értelemben, a képzés és a tudomány területén, miközben ez egy megújulás is. Egy évvel ezelőtt kezdődött mindez a partnerségek építésében és a helyben maradást segítő felsőoktatási képzésekben is - fogalmazott dr. Kozma Gábor.

Ebben a munkában a legfontosabb partner Gyula városa - tette hozzá a rektor. Kiemelte azt is, hogy a felsőoktatás a tudomány szolgálatában követi a folytonos fejlődést, így biztosítva a kor kihívásainak megfelelő, gyakorlatban is hasznos szakok, képzések létrehozását.

 

 

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL