10 éves a digiporáma fesztivál – galéria

2015. november 21. 14:57 | behir.hu

Tizennyolc alkotó 27 művel nevezett a tizedik alkalommal megrendezett digiporáma fesztiválra Békéscsabán, amelyet a Lencsési Közösségi Házban tartottak meg.

- 2005 első felében fogalmazódott meg a gondolat, hogy a hetvenes években divatos diaporáma technikát alapul véve, a Márvány Fotóműhellyel közösen meghirdetjük az első Békéscsabai Digiporáma Fesztivált – idézte fel a kezdeteket Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője.

2005-ben 19 pályázó 23 művel nevezett, a legtöbb szerző (30) 2009-ben vett részt a fesztiválon. A pályázati kiírásban, mely azóta alapvetően nem változott, ezúttal is elektronikus adathordózóra rögzített fotósorozatok megjelenítését kérték, zenei aláfestéssel, vagy anélkül, amelyek időtartama az öt percet nem haladhatta meg. A beérkezett pályamunkákat most is nyilvános vetítés során neves zsűri értékelte és díjazta. 

Ebben az évben az ítészek döntése alapján az első helyezettnek járó díjat a pomázi Cinemagic.hu Jeladó című alkotása érdemelte ki. A második helyen a budapesti Kele János végzett, míg a harmadik díjat a nyíradonyi Papp János szerezte meg. A Lencsési Közösségi Ház különdíját a szolnoki Csidér Bálint, a Csabagyöngye Kulturális Központ különdíját a fővárosi Szandtner Anna kapta.

Kovács Dávid

FEL