Zenészek a zenéért – Pénzadománnyal támogatták a békéscsabai fúvószenekart

2017. augusztus 19. 12:07 | Szabó Rita

300 ezer forinttal támogatta a SIGMA együttes a békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekart. A pénzadományt a Vasutas Művelődési házban adták át a zenekar próbáján.

A békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekart próba közben érte meglepetés.  A Békéscsaba Kultúrájáért elismeréssel kitüntetett SIGMA együttes tagjai úgy döntöttek, hogy pénzadománnyal támogatják a zenekart.

Több okból határozott úgy a SIGMA együttes, hogy támogatják a fúvószenekart. Az együttes vezetője Váczi Gábor úgy fogalmazott: fontos szempont volt, hogy egy békéscsabai, folyamatosan építkező zenekarról legyen szó, amelyben nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb generáció is képviselteti magát. Az együttes tagjai úgy vélik, hogy megfelelő színvonalon, hosszútávon marad fenn a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar.

 

 

Döge Csaba karnagy már régről ismerte az együttes tagjait, ugyanis két évig ő is zenélt a SIGMA-val, de így is meglepődve fogadta a hírt, miszerint pénzösszeggel támogatnák őket.

A 300 ezer forintos segítséget meghatározott céllal adták a zenekarnak, amelyből hangszerelt kottákat vásárolnak majd. Az együttes tagjai úgy vélik, ez egy hosszútávú befektetés lesz, melyet évtizedeken keresztül használhatnak majd a tagok.

 

További programok »

FEL