Zebrán történt halálos gázolás – vádemelésre került sor

2017. február 16. 10:34 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 67 éves békéscsabai férfival szemben, aki 2016. június végén Békéscsaba központjában zebrán ütött el egy idős kerékpáros nőt, aki a baleset következtében elhalálozott. - áll a Békés Megyei Főügyészség sajtótközleményében.

A vádirati tényállás szerint a vádlott 2016. június 26. napján 09 óra 45 perc körüli időben egy  személygépkocsit vezetve közlekedett Békéscsaba központjában, a Széchenyi utcában Gyula felől a külső forgalmi sávban. A balesettel érintett Széchenyi utca – Kossuth tér kereszteződésben a forgalomirányító fényjelző berendezés sárga villogó jelzést adott. A Széchenyi utca jobbra kanyarodó úttestjén kijelölt gyalogos átkelőhely és azzal párhuzamosan kerékpárút átvezetés van kiépítve; a kerékpárút forgalma „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblával van alárendelve az úttesten zajló forgalomnak.

A belső forgalmi sávban közlekedő személygépkocsi vezetője észlelte, hogy a neki balra eső járdán átkelni szándékozó gyalogos, míg a jobbra eső kerékpárút szakaszon átkelni szándékozó kerékpáros tartózkodik, ezért gépkocsijával a zebra előtt megállt. A külső sávban mögüle érkező vádlott egészen alacsony sebességre lelassított, de nem állt meg; csak a neki jobbra álló kerékpárosra figyelt és nem győződött meg a kijelölt gyalogos átkelőhely és a kerékpárút neki balra eső forgalmáról. A vádlottnak balról a zebrára gyalogos lépett, s ugyancsak balról – a belső sávban megálló gépkocsit észlelve – megkezdte a kerékpárúton az áthaladást a kerékpárral közlekedő 80 éves sértett. A vádlott a nem kellő körültekintés miatt gépkocsiját gyorsítani kezdte, s összeütközött a kerékpárúton behaladó sértettel. A baleset következtében az idős sértett olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy 2016. július 06. napján a kórházban elhalálozott.

A vádlott megszegte a KRESZ 43.§ (3) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt megálló jármű mellett meg kell állni, és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének megsértése nélkül megteheti.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja; az irányadó büntetési tételkeret 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. A járási ügyészség a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a közúti járművezetéstől, és kötelezze őt a nyomozás során felmerült több, mint 300.000.-Ft-os bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik.

FEL