Walfisch Mercédesz szerződést hosszabbított Békéscsabán

2016. február 26. 13:20 | behir.hu

Walfisch Mercédesz 2017. június 30-ig meghosszabbította szerződését az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapatával, így a válogatott bő keretében is számításba vett átlövő a következő szezonban is a lila-fehérek játékosa lesz. Walfisch Mercédesz a Békéscsabai 2. Számú Általános Iskola csapatában kezdte pályafutását, majd 2008-ban lett az Előre NKSE igazolt sportolója. Egy rövid fővárosi kitérőt követően 2012. tavaszán tért vissza Békéscsabára, majd fokozatosan épült be a felnőtt csapatba, ahol egyre több lehetőséget kapott az évek során, ma már kulcsembere az együttesnek. Az átlövő tagja lett a junior válogatottnak, majd 2014. nyarán egy felkészülési tornán bemutatkozott a „B” válogatottban, február elején pedig bekerült a felnőtt nemzeti csapat 28 fős keretébe. Az átlövő az idei szezonban eddig 17 bajnoki találkozón lépett pályára, ezeken 89 gólt szerzett, és ezzel az Előre NKSE legeredményesebb játékosa ebben a bajnoki évben.

„Nagyon örülök, hogy szerződést hosszabbítottam, mert közel áll a szívemhez a klub, mivel itt nevelkedtem, és itt lett belőlem élvonalbeli játékos. Úgy érzem, nagyon jó döntést hoztam, ugyanis nekem az a fontos, hogy minél több játéklehetőséget kapjak, mert ez segíti elő a fejlődésemet. Úgy gondolom, Skaliczki László személyében olyan edző érkezik Békéscsabára, akivel jó eredményeket fogunk elérni, és nekem is sokat fog segíteni abban, hogy még tovább fejlődjek.” -  mondta Walfisch Mercédesz a szerződés aláírását követően. 

FEL