Vízműs siker az Euroscolán

2017. január 29. 12:04 | Laczkó Viktória

Április elején nagy kaland részese lehet iskolánk, a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziumának és Kollégiumának maroknyi csapata! - írja a BSZC az egyik közösségi oldalon. Néhányan idén harmadjára vettek részt az Euroscola nevű vetélkedőn, melynek témája és szervezője is az Európai Unió volt. 

Az őszi fordulón is jól szerepeltek, így április 7-én utazhatnak Strasbourgba, az Európai Parlamentbe. Mint, ahogy az oldalon írják: - Magyarországról rajtuk kívül négy iskola kapta meg ezt a lehetőséget. 

- Az út remek lesz nyelvtanulás szempontjából is, ugyanis a parlamentben egy kicsit mi is a képviselők bőrébe bújhatunk: vitázunk, felszólalunk majd, illetve be kell mutatnunk, hogy honnan is jöttünk. Mindezt persze csak angol, francia vagy német nyelven tehetjük meg. Büszkék vagyunk arra, hogy a verseny történetében eddig egyetlen szakképző intézmény sem jutott tovább a versengés ezen szakaszába, csupán gimnáziumok, és Békés megyéből is mi kaptuk meg először ezt a lehetőséget! - foglalták össze örömüket a szakképzősök. 

A jó szereplés érdekében a 24 fő heti rendszerességgel készül politikai szakkifejezésekből, törvényekből, évszámokból. A versenyen 26 tagállam diákjai fognak részt venni

- Hatalmas lelkesedéssel és kíváncsisággal állunk a megmérettetés elé, és reméljük, hogy méltón képviselhetjük Békéscsabát, a Vízműt és a BSZC-t! - zárják a gondolataikat. 
 

További programok »

FEL