Visszatért a rekorder

2017. április 28. 08:32 | behir.hu

Magyarcsanádon már szorgalmasan kotlik tojásain az a fehér gólya, melyet még fióka korában, 2005-ben láttak el színes jelölőgyűrűvel a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

A jelölt madár párjával együtt már nyolcadik éve a település központjában, a Fő utcán fészkel. A 2013-as esztendő kivételével – amikor a márciusi nagy hidegben legyengült és egy időre a Szegedi Vadasparkba került -, mindig sikeresen nevelte fel utódait. Tavaly a Magyarcsanádon fészkelő öt gólyapár közül egyedül ez a jelölt madár tudott párjával együtt fiókákat felnevelni, szám szerint hármat.

Mivel a tél folyamán kevés csapadék hullott a térségben, ezért kevesebb a vizes terület, ahol békák és más vízi élőlények után kutathatnának a gólyák. Szerencsére azonban ezek a madarak kitűnően alkalmazkodnak a táplálék-kínálathoz, a szárazabb években a nagyobb testű bogarakat is szívesen elfogyasztják.

Sajnos elég ritkán fordul elő, hogy egy jelölt madarat ilyen hosszú ideig viszontlássunk. Az említett nyolc év rekordnak számít a térségben. A gólyák egy része még kiskorában elpusztul a szélsőséges időjárás, vagy valamilyen baleset miatt, de a legnagyobb veszteséget a vonulás során szenvedi el az állomány. A gólyák általában 8-10 évig élnek, így a 2005-ben Makón gyűrűzött és nyolc éve Magyarcsanádon fészkelő gólyáról már elmondható, hogy szép kort élt meg.

forrás:kmnp.hu

További programok »

FEL