Visszatérhetnek szülővárosukba a mezőhegyesi lófajták

2017. június 16. 10:21 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Még idén nyáron mind az öt Mezőhegyesen kitenyésztett lófajta visszatérhet Békés megyébe, miután a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a tervek szerint nagyobb állományt vásárol a közeljövőben. A ménesbirtokot többek között éppen azért hozta létre az állam, hogy a hagyományos magyar lófajtákat ismét visszahozza Mezőhegyesre, és megőrizze azokat az utókor számára.

Jelenleg még csak Nóniusok, mezőhegyesi sport és ügetőlovak legelésznek ezen a mezőn. A ménesbirtok tulajdonában ma még 334 ló van, ám ez hamarosan megváltozhat. Tavaly nyáron a Magyar Országgyűlés törvényben rögzítette a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. megalapítását. Idén január 1-től a vállalathoz tartozik mind a szarvasmarha, mind a növénytermesztési, mind pedig a lótenyésztési ágazat.

–Szeretnénk visszahozni a bölcsőbe azokat a hagyományos fajtákat, amelyek itt születtek, majd a II. világháború után más ménesekbe telepítették át őket, ilyen a Gidrán és a Furioso-North Star fajta. A harmadik Mezőhegyesen született hagyományos fajta, a Nóniusz, amely most is itt található. Emellett folytatnánk a modern fajták, a magyar sportló és az ügetőló tenyésztését is - mondta el Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója.

Az elmúlt 200 évben Mezőhegyes határozta meg a Kárpát-medence lótenyésztését. A Nóniusz és a Gidrán fajta 1816-ban született meg, 30 évvel később pedig a Furioso-North Star.

A II. világháború után a széthurcolt ménesben két új fajtát tenyésztettek ki. 18 évvel a kitenyésztése után a mezőhegyesi sportló olyan sikeressé vált, hogy a Moszkvai Olimpián a 4. helyezett díjlovagló csapat lovai is mezőhegyesi tenyésztésűek voltak. Ezeknek a genetikai állományoknak a megőrzése az egyik legfontosabb cél.

–334 lóval kezdtük ezt az idei évet. Jelenleg az állományunk 47 százaléka Nóniusz. Nóniuszokat, magyar sportlovat, valamint ügetőt tartunk. Mezőhegyes híres arról, hogy a világon egyedülállóan a három tradicionális lófajtát itt tenyésztettek ki - emelte ki Janesz János, a a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lótenyésztési ágazatvezetője.

A tervek szerint idén visszatelepítenek 30 Gidrán kancát és azok szaporulatát, valamint 5 Furioso-North Star kancát és azok csikóit. Ezzel mind az öt Mezőhegyesen kitenyésztett lófajta visszatér a szülővárosába.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL