Virágos Magyarország: május 15-ig lehet jelentkezni

2017. április 10. 13:39 | Varga Diána

A fődíj Magyarország képviselete a 2018-es Európai virágos városok és falvak versenyén (Entente Florale Europe).
Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója elmondta: Magyarország legnagyobb környezetszépítő versenyében 1994 óta több száz település vett részt, és évente közel 3 millió embert mozgat meg.Kiemelte, hogy a verseny népszerűsítésére elindultak a közösségi médiaplatformok (facebook.com/viragosmagyarorszag, instagram.com/viragosmagyarorszag), illetve a megszokott díjak mellett az MTÜ egy új különdíjat is alapított. A legvirágosabb úti cél díjat az a település kapja, amelyik a verseny Facebook-oldalán a legtöbb szavazatot kapja.

Bocsi Andrea, a verseny nemzeti koordinátora hozzátette, hogy a több minisztérium, szakmai és civil szervezet által támogatott versenyt idén is 5 kategóriában hirdetik meg.

Az idei verseny csatlakozott az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) fenntartható turizmus fejlesztésének nemzetközi évéhez, ezért az értékelésnél a legfontosabb szempont a fenntarthatóság lesz. A szakmai zsűri többek között a település gondozottsága, virágos összképe, a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programja, illetve a helyi közösség mozgósításának sikere alapján értékel majd.

A 12 európai országot átfogó Entente Florale Europe versenyen a magyar települések eddig 9 arany-, 25 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10-et pedig Európa-díjjal jutalmaztak. Az európai versenyen az idén Kaposvár (város kategória) és Tihany (falu kategória) képviseli Magyarországot.

Forrás: MTI

További programok »

FEL