Villanyoszlopnak csapódott autó és lakástűz miatt is szükség volt a tűzoltókra

2023. október 30. 11:31 | behir.hu

Egy tűzesettel és hét műszaki mentéssel kapcsolatban érkezett segélykérés a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére.

Két személygépkocsi karambolozott szombat délelőtt Békésen, a Táncsics Mihály és a Lengyel Lajos utca kereszteződésében. A baleset során senki sem sérült meg, az autóikkal egyedül közlekedő sofőrök a járműveikből kiszálltak. A helyi önkormányzati tűzoltók a gépkocsikat átvizsgálták, az egyiket áramtalanították, majd a helyszínelés idejére a forgalomirányításban nyújtottak segítséget a rendőrség munkatársainak – olvasható a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétvégi összegzőjében.

Villanyoszlopnak csapódott egy személyautó szombat délután Orosházán, a Falus Elek utcában. Az ütközés során az autó sofőrje nem szenvedett sérüléseket, de a kidőlt oszlop magával rántott egy másik oszlopot is, így az elektromos vezetékek a földre zuhantak, amelyek veszélyt jelentettek az arra közlekedőknek. A helyi hivatásos tűzoltók az áramszolgáltató kiérkezéséig a területet biztosították. Az eset során senki sem sérült meg, a jármű elszállíttatásáról a tulajdonos gondoskodott. A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útzár volt érvényben.

Kigyulladt egy háztartási kisgép szombat este egy szociális intézmény szobájában Orosházán, a Mikszáth Kálmán utcában. A helyi hivatásos tűzoltók egy megolvadt és még füstölgő mikrohullámú sütőt az épületből kivittek, majd az épületet kiszellőztették. A tűz a környezetére nem terjedt tovább, az eset során senki sem sérült meg.

A pénteki viharos időjárás következtében még a szombati napon is három bejelentés érkezett Orosházáról a vihar okozta károk elhárítására. Cserepeket sodort le a szél egy háztetőről a Szarvasi úton, nagyfeszültségű vezetékre dőlt egy fa, a Kárász utcában, valamint melléképületre szakadt egy faág Orosháza külterületén, a 474-es út közelében. Az eseteket a helyi hivatásos tűzoltók számolták fel motoros láncfűrész és emelőkosaras jármű segítségével.

Szivárgott a gáz egy háztartási gázpalackból, egy benzinkút cseretelepén vasárnap délután Békéscsabán, a Szegedi úton. A helyi hivatásos tűzoltók egy biztonságos helyen a palackból a nyomást leengedték, majd egy elkülönített helyen a meghibásodott gázpalackot elhelyezték.

További programok »

FEL