Viharok idején: Az egyszerű óvintézkedések életet menthetnek

2017. augusztus 12. 14:01 | behir.hu

A vasárnapi orosházi pusztító vihar után csütörtökön az ország nyugati felén adott munkát a tűzoltóknak az orkánerejű szél. A károk mellett emberéletet is követelt a tegnap éjszakai vihar. A szakemberek azt javasolják, hogy ítéletidő esetén az, aki otthon tartózkodik, semmiképp se hagyja el lakását, aki pedig az úton van, próbáljon meg körültekintően közlekedni.

Kidőlt és kicsavart fák, leszakadt vezetékek, megrongált házak maradtak a vasárnapi, majd néhány nappal később a csütörtöki viharok után az országban. Az augusztus 10-i ítéletidő miatt 910 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiba Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből. A vihar emberéletet is követelt - az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a Vas megyei Kenéz településen háztető dőlt egy autóra, amelyben egy személy ült. A szakemberek szerint már egyszerű óvintézkedésekkel is életet lehet menteni.

Vas és Zala megyében mintegy háromezer-ötszáz háztartásban még szombaton délelőtt sem volt áram, mert a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása szombatra húzódott. Győr-Moson-Sopronban az éjszaka mindenhol megszűnt az áramkimaradás - tájékoztatta szombat reggel az E.ON szóvivője az MTI-t.

 

 

Akit otthonában ér a vihar, semmikép se hagyja el házát!

Felmerül a kérdés: mit tehet a lakosság saját testi épségének megóvása érdekében? Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kérdésünkre azt mondta: villámlás ellen biztonságos menedéket nyújthat egy-egy épület, aluljáró vagy bármilyen zárt ajtajú autó vagy éppen busz. Ha éppen közlekednénk autóval, a vihar idején is utazni kényszerülnénk, akkor a vihar legerősebb perceire álljunk félre az autóval, azonban igyekezzünk olyan helyre félre állni, ahol nincsenek magas fák, épületről lelógó tárgyak.”

 

 

Látni és látszani

A helyi hatóságok arra hívják fel a figyelmet, hogy egy heves zivatarban a legfontosabb a láthatóság.

Dr. Vargáné dr. Szombati Andrea rendőr őrnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a behir.hu-nak úgy fogalmazott: a leglényegesebb vihar esetén a világítás használata.

– Lakott területen kívül egyébként is használjuk a tompított világítást, az újabb típusú autóknál már  helyzetjelzők is vannak, ilyenkor ezeknek különös jelentősége van. Egy-egy zápor, zivatar idején, amikor a szél is feltámad és vízfüggönyben autózunk, nagyon fontos, hogy lássuk egymást – közölte a szóvivő.

Szombaton késő este a Tiszántúlon kiterjedtebb zivatartevékenység várható. Az Országos Meteorológiai Szolgálat arról tájékoztatott, hogy a zivatarokat felhőszakadás, viharos, akár 70-80 km/h-t meghaladó széllökés, de akár jégeső is kísérheti.

 

 

További programok »

FEL