Véradás a gyulai Almásy-kastélyban

2016. június 29. 07:53 | Fekete Kata

Nemcsak „lakják” az Almásyak egykori otthonát, példaként is tekintenek a valaha itt éltekre a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont munkatársai. Véradást szerveznek a helyi szakemberekkel a hétvégére: szombaton 10-13 óra között (a Körös-völgyi Sokadalom kísérőprogramjaként) a kastély múzeumpedagógiai helyiségében nyújthatják karjukat az arra vállalkozók. A véradók aznap díjtalanul tekinthetik meg a kiállítást és még a Kastély Kávézó is vendégül látja őket egy pohár kézműves sörre, vagy házi készítésű szörpre.

A dolgozók ezzel azt a hagyományt szeretnék ápolni, amelyet Almásy Kálmán kezdett el. Az arisztokrata 1888-ban költözött a gyulai kastélyba. Wenckheim Stefánia Mária grófnővel kötött házassága révén jutott a várral szemben álló főúri lak az Almásy család birtokába. A fiatalon a magyar szabadságharcban is harcolt gróf mindig is érzékeny volt környezetére. Segítette a népoktatást, de kivette részét a közegészségügy feladataiból és a szegények támogatásából is. Sarkadon például a felsőbb népiskola javára 28 katasztrális hold földet adott, a sarkadi árvaház javára alapítványt létesített. A betegeket gyógyíttatta, az öregeket istápolta. Gyulán jelentős szerepe volt a kórház kiépítésében, annak működtetésében.

FEL