Véget ért a Gyulai Várszínház 54. évada

2017. augusztus 22. 17:16 | Szendi Rita

Befejeződött a Gyulai Várszínház 54. évada, a produkciókat 28 ezren tekintették meg.

Mint írják, június 29. és augusztus 13. között 58 produkciót, 3 új színházi bemutatót tartottak. A magyarok mellett szlovák, román, amerikai, izraeli, svájci, brit, holland és német fellépők színesítették a hathetes évadot, amelynek számos programját ingyen tekinthette meg a közönség. Az időjárás miatt mindössze egy bábelőadás maradt el. A tervek szerint a teátrum idei két saját produkcióját, Shakespeare Szentivánéji álom és Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét ősztől Budapesten játsszák majd.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL