Végegyháziak is esélyesek az Európai Hulladékcsökkentési Díjra

2017. április 12. 15:54 | Varga Diána

Nem csak a díj a lényeg, hanem az is, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen.

Két magyar döntőse is lehet az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó versenynek – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium. A nemzetközi zsűri a magyarországi kategóriagyőztesek közül a Barangoló Közhasznú Egyesület akcióját és a PontVelem programot válogatta be a kontinens legjobbjai közé. A Barangoló Közhasznú Egyesület Nulla hulladék – hulladékcsökkentési hét Végegyházán címmel tavaly novemberben egy héten át több programmal várta mindazokat, akik a környezetvédelemre érzékenyek. A PontVelem használtelem-gyűjtő bajnoksággal indult a hulladékcsökkentési héten.

A tárca közleménye szerint tavaly november 19–27. között az európai hulladékcsökkentési hét keretében Magyarországon minden eddiginél több, összesen 416 saját – a hulladékok keletkezését megelőző, a hulladékokkal való felelős bánásmód elsajátítását, kialakítását elősegítő – akciót valósítottak meg az önkéntesek. Ezt 3080, hulladékcsökkentést célzó, tudatos vállalás egészítette ki. A legaktívabbak – ahogy korábban is – az oktatási intézmények voltak.

A nemzetközi verseny hazai fordulójában hat kategóriában lehetett nevezni: államigazgatási szerv, hatóság; egyéb szervezetek; egyesület, civil szervezet; gazdálkodó, ipari szervezet; magánszemély és oktatási intézmény. A résztvevők vállalásait az európai hulladékcsökkentési hét hazai szervezői zsűrizték, akiknek összesen 87 pályázatból kellett kiválasztaniuk a legjobbakat.

Magyarország 2012 óta vesz részt az európai hulladékcsökkentési hét akció­ban, amelynek célja, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. A Földművelési Minisztérium koordinálásával megszervezett hazai kampányhoz csatlakozók az elmúlt években is szereztek dobogós helyeket kreatív és hasznos, megvalósított ötleteikkel – derült ki a tárca tájékoztatásából.

Forrás: Magyar Idők

További programok »

Itthon

Jó reggelt, Csaba! – galéria I.

– Szép napunk van – mondta a képen szereplő zenetanonc péntek reggel, amikor csípett a hideg és simított a nap. De volt itt minden: kutya, csiga és a méltán híres csabai galamb-galeri egyik gyáva példánya.
10:53
FEL