Véda nemsokára lecsap

2016. március 24. 18:30 | Fekete Kata

Két héten belül már büntethetnek is a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának nevezett, új traffipax felvételei alapján. A rendszer 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedésellenőrző pontot foglal magába. Előbbiből hat lesz Békés megyében.

Az autósokat megosztják a fix traffipaxok. Egyikük azt mondta, ha bekapcsolnák a traffipaxot, akkor lassabban menne, mert muszáj. Egy másik vélemény szerint, ott, ahol előre látszik, ahol tudja a sofőr, hogy traffipax van, természetesen nem száguldozik. hogy hol van, ott csak lassít az ember.   

Ezek az eszközök a sebességmérés mellett forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. Hazánkban összesen 134 útszakaszon mérnek majd a rendőrök. Békés megyében hat új szupertraffipaxot szereltek fel, ebből három a 44-es főúton közlekedőket figyeli majd. Az Európai Unió tagállamainak célkitűzése, hogy 2020-ig a 2010-es évhez viszonyítva, felére csökkentik az útjainkon a halálos balesetek számát.

Magyarország úgy döntött, hogy egy ilyen technikai fejlesztéssel igyekszik a halálos balesetek számát csökkenteni, megelőzni a forgalmi torlódásokat. Azt gondoljuk, hogy ez ennek a hatékony eszköze lesz, hiszen azt várjuk, hogy sokkal kevesebben lesznek azok, akik a közlekedési szabályokat megszegve másoknak bosszúságot, vagy éppenséggel balesetet okozva közlekednek – mondta Óberling József r. ezredes, a Országos Rendőr-főkapitányság, Közlekedésrendészeti Főosztály főosztályvezetője, rendőrségi főtanácsos.

Az új traffipaxok pontos helyét a rendőrség honlapján térképes és táblázatos bontásban is közzétették.

Varga Diána

FEL