Változatos kép az agráriumban

2018. augusztus 9. 17:43 | Papp Ádám Sándor

Közepes minőségű, de nagy mennyiségű terméssel számolnak az almatermelők hazánkban. Ezzel ellentétben a kalászos gabonák mind mennyiségileg, mind minőségileg is gyengébbnek bizonyultak, mint a tavaly.

Sok terméssel számolhatnak idén az almatermelők, hiszen a becslések szerint Magyarországon és Európában is túltermelés várható. Ez a piaci ár csökkenéséhez vezethet, amely a vásárlóknak jó hír, de a termelőknek már nehézséget okozhat. Pusztai József elárulta: Csorváson is rekord közeli termésre van kilátás.

– Magas volt a hőmérséklet áprilisban, vagyis az alma mindenhol nagyon szépen kötődött. Mi is ritkítuk a termést, valamennyit tettünk annak érdekében, hogy ne aprósodjon az almánk, de így is rekord-közeli hozamunk lesz ebben az évben – fogalmazott a HUNAPFEL Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A búzából kevesebb termett idén, de drágábban lehet majd eladni.
Fotó: Kugyelka Attila

 

A szokásosnál két héttel korábban befejeződött a kalászos gabona betakarítása. Az előzetes összesítés szerint az elmúlt öt év átlagánál néhány százalékkal kevesebb az idei termés, az árak viszont magasabbak – árulta el a Csabai Raktárszövetkezet elnöke.

– Úgy néz ki, hogy a termésátlag megyei szinten 4,8 tonna/hektár lett. Sajnos ez messze elmarad a 2017-es átlagterméstől. Minőségben is jelentős csökkenés következett be az előző évihez képest, hiszen egy erősen aszályos tavasz után egy csapadékos betakarítási időszak következett – hangsúlyozta Adamcsik László.

 

 

Ha az időjárás nem szól közbe, akkor a kukorica jól teremhet idén.
Fotó: Kugyelka Attila

 

Hamarosan kezdődhet a napraforgó és a kukorica betakarítása is. A csöves növényről Bozó József azt mondta: a minőséget és a termésátlagokat illetően sok múlhat a következő hetek időjárásán.

– Betelt a cső, tehát megvan minden esély arra, hogy amennyiben jégeső vagy valamilyen nagy "katasztrófa" nem jön, akkor igen komoly és jó termés várható idén – fogalmazott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Szervezetének alelnöke.

A szakemberek szerint a kukorica betakarítása szeptember végére-október elejére várható.

További programok »

FEL