Újraértelmezett klasszikus a Gyulai Várszínház évadzáró premierje - videóval

2017. augusztus 11. 08:51 | Szabó Rita

Egy koprodukcióval zárja 54. évadát a Gyulai Várszínház. A Maladype Színház és a Várszínház egy tovább gondolt és újraértelmezett Csongor és Tünde feldolgozás premierjével várja az érdeklődőket. A darab kifejezetten erre az alkalomra készült, amelynek premierjét péntek este tartják. 

Péntek mutatják be Balázs Zoltán új rendezését, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című klasszikus remekművét. A darab nem a megszokott módon meséli el a közismert történetet. A rendező szerint mindig különleges lehetőség egy-egy Vörösmarty művel foglalkozni, ugyanis sok a lehetőség benne az asszociációkra, a kreativitás kibontakoztatására és a képzelet szárnyalására.

Balázs Zoltán elmondta: a koncepció részeként először állítják színpadra úgy a Csongor és Tündét, hogy egy színésznő játssza egyszerre Csongort és Tündét is. A darab központi gondolata egy furcsa belső utazás, amely az átváltozásra épül. A rendező a műből a tündei aspektust ragadta ki és azt követi, így ebben a feldolgozásban Tünde álmodja meg Csongort.

 

 

Szilágyi Ágota színésznő elárulta: a darab egy olyan nőről szól, aki végtelenül magányos és nem találja azt a férfit, aki az ő igényeinek és vágyainak megfelel. Ennek következtében a saját vágyaiból és ízlés világából állítja össze saját maga számára Csongort, akit elkezd követni.

A Gyulai Várszínház évadzáró előadásában nem csak a téma feldolgozása egyedi. Beatbox, opera és ének egészíti ki a szerelmes monológokat a képzeletbeli térben, ahol a nő és férfi eggyé válik. Ezzel rámutat a közel kétszáz éve írt dráma időtlen üzenetére: a boldogságot elsősorban nem egy másik nő vagy férfi hozhatja el, hanem saját magunk megismerésén és megértésén keresztül vezet az út.

A szöveg, a látvány, a mozdulatok és az operazene szervesen egymásra épülnek a darabban. Az előadás során a nézők egy összművészeti puzzle-t rakhatnak ki, melyben mindenki megtalálja a maga vonatkozásait.

 

További programok »

FEL