Újra megrendezték a SULINK vetélkedőt a csabai középiskolásoknak

2017. február 23. 15:18 | Busi Ottó

Újra megrendezték a SULINK vetélkedőt a csabai középiskolásoknak. A Csabagyöngye Kulturális Központban tartott versenyre valamennyi intézményből több mint százhúszan jelentkeztek.

A program elsődleges célja, hogy a tanulók megismerjék egymást, ugyanakkor a rendezvény lehetőséget nyújtott arra is, hogy a diákok kiszakadjanak a hétköznapokból, új élményekkel gazdagodjanak, és akár új barátságokat kössenek egymással.

A csapatok véletlenszerűen lettek kialakítva, ez is könnyebbé tette az ismerkedést. A vetélkedők között voltak fejtörők, ügyességi és kvízjátékok, ahol például filmrészletek felismerésével lehetett pontokat szerezni.

A rendezvényt idén is a diákönkormányzat szervezte. Puskely Gergő, a Békéscsabai Diákönkormányzat elnöke elmondta, legutóbb három éve rendezték meg a SULINK bajnokságot, azelőtt pedig évente adott helyet a Csabagyöngye Kulturális Központ a diákok vetélkedőjének.

- Most három év után végre sikerült visszahoznunk ezt a régi hagyományt - fogalmazott az elnök.

A fiatalok ételt, italt és természetesen igazolást is kaptak a szervezőktől. A legügyesebbek pedig hordozható hangszórót vagy étkezési utalványt vihettek haza.

FEL