Újra megnyílt a családsegítő központ a Lencsésin

2016. június 8. 14:02 | Zsíros András

Működésének márciusi felfüggesztése után újra megnyitotta a békéscsabai önkormányzat a Fövenyes utca 1/a szám alatt található Családsegítő és Gyermekjóléti Központot. Az intézmény korábban már több mint száz családnak segített.

Újra fordulhatnak a központ munkatársaihoz segítségért a környéken élők. Elsősorban az idősek örülnek annak, hogy a Lencsésin is biztosított a lehetőség. A településrész önkormányzati képviselője szerint elsősorban a kialakult bizalom miatt fontos, hogy szociális jellegű problémáikkal a lakók olyan ügyintézőket kereshessenek meg, akiket személyesen is ismernek. Dr. Ferenczi Attila elmondta, nem csak a helynek, hanem az itt dolgozóknak is óriási szerepe van abban, hogy az eredeti célt, a családok és a gyermekek segítését, védelmét meg tudják valósítani a lakótelepen is.

Március óta szünetelt az épületben az intézmény működése, a lakosság igényei és a közgyűlésen meghallgatott éves beszámoló alapján azonban az önkormányzat az újranyitás mellett döntött. „Meglehetősen rossz állapotban volt az ingatlan, nagyon nehéz volt munkaszervezés szempontjából is megoldani a nyitva tartást. De úgy gondolja a fenntartó Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, hogy egy ekkora városrészben szükséges az, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnak egy kihelyezett telephelye működjön” – mondta el Herczeg Tamás tanácsnok.

Az épület felújításának több millió forintos kiadásairól az önkormányzat pénzügyi bizottsága a költségvetés nyújtotta kereteken belül dönthet.

Az újonnan megnyíló intézményben ingyenes internethozzáférést biztosítanak, ruhaadomány-osztást, valamint különböző korosztályoknak szóló programokat szerveznek a szakemberek. Varga Éva igazgatótól megtudtuk június 22-én például a rendőrséggel közösen egy prevenciós előadást tartanak az idősebb korosztály számára, amelynek célja megelőzni, hogy az érintettek áldozattá váljanak. Gyermekek számára pingpongversenyt, kreatív foglalkozásokat, mesecsoportot, teológus vezetésével kamaszcsoportot is szerveznek. Ezen kívül különféle tudnivalókról lakossági fórumokat tartanak majd az intézményben.

A központ munkatársai kedd kivételével minden munkanapon várják a látogatókat. További információ a központ honlapján található.

FEL