Újra Békéscsabán a nyomdász szakma Vándorgyűlése

2017. június 15. 19:15 | Zsíros András

A nyomdász szakma hazai képviselői találkoztak Békéscsabán huszonötödik, jubileumi vándorgyűlésük alkalmával. A két napos rendezvény csütörtöki, első napján tartott konferencián a szakemberek az utánpótlás képzés békéscsabai példájával és annak hátterével ismerkedhettek meg.

Az egykori Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskola a korabeli Kner Nyomda munkaerő-szükségleteinek kielégítésére jött létre. Erről beszélt az intézmény jogutódja, a Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium igazgatója. Tálas Csaba elmondta, amikor később a nyomdaipar háttérbe szorult, új elemekkel kellett kibővíteniük az oktatási kínálatukat. A közelmúltban elvégzett újabb fejlesztések azonban szükségessé tették, hogy ismét megerősítsék ezt a képzésüket, és egyre több tanulót fogadjanak be.

Ezek az új távlatok a csomagolóanyagok területén nyíltak meg a nyomdászat előtt. Az egykor a könyvnyomtatásáról híres békéscsabai Kner Nyomda így ma már elsősorban ebben az ágazatban tevékenykedik, amiben ismét sikerült a szakma élére kerülnie. Ezt bizonyítja az is, hogy a nyomdászok idei vándorgyűlésének Békéscsaba adott otthont. A házigazda képviseletében Kása István ügyvezető elmondta, kifejezetten elismerésnek veszik azt, hogy a teljes magyar nyomdásztársadalom képviselteti magát. Hozzátette, sok éves munkájuk van abban, hogy egy ilyen rendezvény Békéscsabán jöhet létre.

A minden évben megtartott szakmai találkozó utoljára 1995-ben járt Békéscsabán. A szervezők választása azért esett idén újra a városra, mert az itt megújuló szakképzés és a létrejött új üzem, az M-Flexilog bizakodásra ad okot az ágazat szereplői számára. Fábián Endre, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület elnöke elmondta, országos szinten gyenge lábakon áll a nyomdaipari szakképzés, ezért a szakma képviselői mindannyian büszkék arra, hogy egy város képes volt arra, hogy komoly tannyomdát hozzon létre.

Ezt a tanműhelyt a vándorgyűlés második napján, pénteken délelőtt egy üzemlátogatással meg is tekinthetik majd a résztvevők.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL